Pécs, a tanuló város

Pécs, a tanuló város

Pécs 2017-ben ünnepelte egyeteme alapításának 650 éves jubileumát. Ennek kapcsán a Pécsi Tudományegyetem rektora, Dr. Bódis József azzal a javaslattal fordult Pécs város polgármesteréhez, hogy építve a város kulturális, oktatási, tudományos és művészeti értékeire, vívmányaira, valamint a Pécsett élő polgárok aktív társadalmi szerepvállalására és sokféle tanulási megnyilvánulására, Pécs pályázza meg az UNESCO által 2017. évre kiírt Global Learning City Award díjat, s ehhez kapcsolódóan nyilvánítsa Pécset „Tanuló Várossá”.

Pécs városa 2016 szeptemberében pályázott a díj elnyerésére, amely jelzi azt a közösség- és városfejlesztő építkezést, amely egy soknemzetiségű, számos felekezetnek otthont adó települést a tanulás vonzó helyévé kíván emelni és ott megtartani és a tanulás innovációjával kíván fejlődést elérni, legyen az iskolarendszerű, vagy azon kívüli tevékenység. A város 2017 januárjában kapta a hírt, hogy elnyerte a díjat.

Pécs történelme, kultúrája és nemzetközi megnyilvánulásai egyaránt jelzik, hogy a település tanuló város és jelenét és jövőjét szorosan fűzi ezer szál a tanuláshoz, mely ma túlmutat a hagyományos ismeretszerzésen és annak formáin. Tanuló város az, mely nemcsak kulturális, oktatási, művészeti és tudományos relációban nyit és fejleszt, hanem a meghatározó kulturális, oktatási, művészeti, valamint gazdasági és társadalmi szereplőkkel partnerségben összeköti a tanulást az aktív állampolgárság, az önkéntes tevékenységek és nem utolsó sorban a környezettudatos magatartás, a kreatív gazdaság és az „Okos Város” innovációk fejlesztésével és támogatásával.

Ebben az évben a tanulást, annak folyamatát és tartalmát az alábbi, az UNESCO által is meghatározott fenntarthatósági szempontok szerint vizsgálnánk a rendezvény keretében:

  • Érték, hagyomány és identitás a tanulásban
  • Okos város – Kreatív város – Tanuló város kapcsolatok
  • Inklúzió – Integráció – Elköteleződés a tanulásban

A Csányi Alapítvány pécsi csoportjai szintén fontosnak tartják ezeket az értékeket és városunkat, ezért a rendezvény pénteki napján ellátogattak a helyszínekre, ahol a megnyitó után előadásokon, táncbemutatón, testösszetétel mérésen vettek részt. Az számos témájú előadásból a „Tények és tévhitek a táplálkozásban” és az „Interaktív fotós gyakorlat” a csoportok projektjeihez is kapcsolódik, ezért ezeken vettek részt elsősorban. Emellett megtekintettük a művészeti kiállításokat és előadásokat, amik a helyi értékeket és néptáncot hangsúlyozták ki. A három napos rendezvény meglátogatása nem csak az érdekes előadások miatt fontos számunkra, hanem a jövő évben szeretnénk mi is csatlakozni a fejlesztő közösségbe. Pécsi mentorok

A programról készült fotók a Galériában megtekinthetőek.