NAGY ILDIKÓ

NAGY ILDIKÓ

Az Életút Program végrehajtását kiemelkedő színvonalon végző mentor

Nagy Ildikó 2006 óta dolgozik a Csányi Alapítvány mentoraként.
Ildikót mentortársa, és ami a legfontosabb, kisebb és nagyobb „gyerekei” – két egyetemista és egy középiskolás diák – jelölték az Ágoston Attila-díjra.

A csoportjába járó fiatalok közül többen már sikeresen teljesítették az Életút Programot: 4 fő szakmával került ki, 1 fő FOSZ-os képzésen végzett, 5 fő szerzett eddig diplomát, négyen pedig még jelenleg is aktív egyetemisták. Csoportjának fiatalabb támogatottjai 10. osztályosok, most készülnek a portfólióvédésre.

Ildikó sokoldalú, színes egyéniség, de amit ki kell emelnünk, az a művészeti tevékenység, amit a Közösségi Házban és az össz-művészeti táborok nemez szekciójában végez a gyerekekkel. Az Alapítvány támogatásával és Ildikó művészetek iránti mérhetetlen alázata révén valósult meg a Jászberényi Közösségi Házban az a Déryné 6 Galéria, amely számos jászsági és alapítványi alkotónak biztosít bemutatkozási lehetőséget. Emellett az S10 Akadémia keretein belül is tart művészetterápiás kurzust a budapesti egyetemisták számára.

Dátum

2023. 06. 08.

Kategória

Ágoston Attila 2023