Szerző Dorina

Szerző Dorina

A Jászság 4-es csoportjának mentora vagyok. Születésem óta Jászárokszálláson élek, a jászárokszállási Deák Ferenc Gimnáziumban érettségiztem 2012-ben. Ezt követően Jászberényben folytattam tanulmányaimat az Eszterházy Károly Főiskola Jászberényi Campusán. 2016-ban szereztem diplomát szociális munka alapszakon, 2018-ban levelező tagozaton óvodapedagógusként diplomáztam, majd 2021-ben a szociálpedagógia mesterszakot is elvégeztem, szintén levelező tagozaton.

Az első diplomám megszerzését követően a Jászberényi Család- és Gyermekjóléti Központban dolgoztam 7 évig családsegítőként. Ezen a területen első sorban a veszélyeztetett gyermekekkel és családjaikkal dolgoztam együtt annak érdekében, hogy a gyermekek veszélyeztetettsége csökkenjen, illetve lehetőség szerint szűnjön meg. A Jászberényi Család- és Gyermekjóléti Központban minden évben hátrányos helyzetű gyermekek részére napközis nyári tábort szerveztünk, a táborok sikeres megvalósításában minden évben aktívan részt vettem.

A felsőfokú tanulmányaim során magával ragadott a szociológia tudománya, előszeretettel készítettem szociológiai vizsgálatokat, tanulmányokat, illetve a szakdolgozataim is szociológiai alapokra kerültek. Első publikációm a Lakiteleki Népfőiskola Drávaszög és Szlavónia Kollégium határon túli kutatása keretében jelent meg. A későbbiekben levéltári kutatást készítettem a Jászság óvodatörténetéről, valamint készült tanulmányom a jászberényi Neszűr területéről is, ahol a külterületi rész vonatkozásában a település szegregátum jellegét vizsgáltam. Ezen tanulmányok töredékét vagy egészét volt lehetőségem publikálni is. Jelenleg a jászárokszállási horgász egyesület múltját kutatom, amelynek alapját egy levéltári kutatás fogja adni.

Az életemben fontos szerepet játszik a sport, 15 évig aktívan kézilabdáztam a Jászárokszállási VSE női kézilabda csapatában megyei I. osztályú csapatban. Jelenleg hobbim a futás, szívesen megmérettetem magam amatőr futóversenyeken is. Emellett fontos szerepet játszik az életemben a horgászat, 9 éve vagyok tagja a jászárokszállási Klímatechnikai Horgász Egyesületnek, ahol egy éve titkári feladatokat is ellátok.

Jelenleg a jövőmet mentorként képzelem el, hatalmas lehetőséget látok abban, hogy az Alapítvány felkarolja és támogatja azokat a gyermekeket, akik tehetségesek, viszont önhibájukon kívül hátrányos helyzetű családban nevelkednek. Meglátásom szerint a gyermekek számára hatalmas lehetőség az idegen nyelvtudás, illetve az informatikai ismeretek megszerzése, valamint emellett a Csányi Alapítványnál egy elfogadó, és támaszt nyújtó közösség részévé válnak a gyerekek, ahol jól érzik magukat, és a szabadidő hasznos eltöltésében is támogatja őket az Alapítvány.

Dátum

2023. 04. 03.

Kategória

Mentor