Spanyolországban jártunk

Spanyolországban jártunk

„A pandémia sem állíthat meg bennünket abban, hogy körbeutazzuk a világot, ezért a soron következő projektnapon a Jászság 4-es csoport Európát ismerte meg, ezen belül Spanyolországban jártunk virtuálisan. Első előadónk Domján Letícia a Jászság 4-es csoport tagja tartott prezentációt társainak, amelyből megismerhettük Spanyolország elhelyezkedését, a spanyolok étkezési szokásait, ételeit, kultúráját, táncait és még a futballról is szó esett. Hallottunk bikaviadalról, flamenco-ról, pasedoble-ról. Leti előadásán látszott, hogy sokat készült erre a bemutatóra, nagyon tartalmas, mindenre kiterjedő ppt-t láthattunk. Emellett az egyik család jóvoltából megismerhettünk egy spanyol ruhát, valamint önkéntesünk Fülöpné Paksi Katalin jóvoltából kasztanyettát is megszólaltathattunk. Második előadónk Körei Nagy Kristóf volt, aki 2019-ben az El Camino zarándokúton járt. Kristóf fiatal kora ellenére sokat tapasztalt, természetbarát, kedves ifjú, aki jelenleg két egyetem hallgatója: Sopronban erdőmérnöknek tanul, az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen pedig jogásznak. A lebilincselő előadásából megtudhattuk, hogy miért indul el valaki 20 évesen 1000 km-es zarándokútra, milyen szélsőséges időjárás kísérte a 37 nap alatt, hogyan lehet egy helyiségben aludni 50 másik zarándokkal, miért került sokkal több pecsét a zarándok útlevelébe, mint másoknak, illetve hogyan lehet legyőzni a korlátainkat. A gyerekek hatalmas érdeklődéssel hallgatták, Kristóf elmondása szerint egyik előadásán sem kapott ennyi kérdést, mint ezen a napon. Egy érdekesség: az egyik pecsételő pontnál a zarándok táblák között volt egy „Jászladány 2543 km” feliratú is, ami azért is különös véletlen, mert Domján Leti az első előadónk Jászladányon él. Ezután Tóth Zsófia egyetemistánk kapcsolódott be hozzánk Zoom-on keresztül egyenesen Spanyolországból, akivel a céljairól, terveiről beszélgettünk. Zsófi örömmel mondta el kisebb társainak, hogy jelenleg hogyan él, mit tanul. Bízom benne, hogy a nagyok jó példája által sokkal szorgalmasabban tanulnak majd a fiatalabb csányis gyerekek is. Eközben a 2-es és a 3-as csoport kis-mentorai elkészítették az ebédünket, ami egy spanyol étel, a paella volt. Garnélarákkal és csirkehússal is készült a gyerekek örömére. Hálás vagyok a csoportomban a szülői támogatásokért is, mert erre a napra négyen küldtek nekünk desszertet. A két spanyol édesség (churros és magdalenas) pillanatok alatt elfogyott és a csoporttársunk szülinapi tortája is. Délután Baloghné dr. Seres Krisztina – Jászberény város jegyzője – és lánya, Réka volt a vendégünk, akik a pontfestés technikát ismertették meg velünk. Kriszta már több alkalommal segített nekünk vagy éppen adománnyal lepte meg a csoport egyik tagját, amikor tűzvészben szinte mindene odalett a családnak. Önzetlensége és jó szíve határtalan, ahogyan lányának is. Köszönjük az aktív részvételt és a sok segítséget mindenkinek!” Hábenciusné Balla Andrea, mentor

„Spanyolország? Tanulmányok? Csányi Alapítvány? Igen! Tóth Zsófia a Jászság 3-as csoport tagja Spanyolországból jelentkezett most be hozzánk. Az online beszélgetés során sok mindent megtudhattunk az ottani kultúráról, hagyományokról és ételekről. Mindezek mellett Zsófi még a tanulmányiról is mesélt nekünk. Elmondta, hogy mennyi áldozat és kitartás kell ahhoz, hogy elérjük céljainkat. Szerintem a mai nap is egy nagy erőt és lendületet adott mindenkinek a továbbiakban. Örülök, hogy ismét lehetőségem nyílt segíteni és részt venni a 4-es csoport projektnapján. Mennyei ételeket kóstolhattunk meg – a paellát – ezáltal megismerkedhettünk új fűszerekkel is: a kurkumával és a sáfrányos szeklicével, amit a csoport 1-2 tagja ismert csak.” Juhász-Aba Nikolett, Jászság 2-es csoport

„A mai napon (02. 20.) megtisztelő meghívásnak tehettem eleget. A Jászság 4-es csoport Spanyolországról szóló projektnapjának keretében az El Camino zarándokúton átélt élményeimről tarthattam előadást. Természeti szépségről, épített örökségről, mondavilágról, gyakorlati tudnivalókról, személyes motivációmról osztottam meg tapasztalataimat fényképekkel illusztrálva. A gyerekek végig nagy érdeklődéssel, odafigyeléssel, életkorukat meghaladó komolysággal interaktívan vettek részt, ami még inkább megerősített abban az elhivatottságomban, hogy a jövőben önkéntesként örömmel vegyek részt a közösségi életükben.” Körei Nagy Kristóf, önkéntes

„Mivel az önkéntesség régóta fontos helyet foglal el az életemben, hálás vagyok Hábenciusné Balla Andreának, a Csányi Alapítvány jászberényi mentorának, hogy lehetőséget biztosított bekapcsolódni a munkájukba. A szombati nap érdekes délelőtti előadásai után pontfestést tartottam a 12 éves lányom segítségével. Örültem, hogy kettesben tudtunk menni, mert gyönyörűen fest és szívesen tanít erre másokat is és egyszerűbb húsz gyermekkel foglalkozni, ha az ember nincs egyedül. Ebédidőben érkeztünk, így a csoport megvendégelt bennünket az általuk elkészített ízletes paellával és spanyol édességekkel. Az egyik kis mentorált születésnapi köszöntésén is részt vehettünk és kaptunk a finom tortából. Ezután kezdődött a festés. Ehhez a technikához egy-két pontfestő kelléken (akrilfesték, pontozó rudak, gyakorló karton) kívül lelkesedés és kreativitás kell csak. Az asztalhoz csoportbontásban ültek a gyerekek, köztük a fiúk is, akik szintén érdeklődve kapcsolódtak be a munkába. Az alapvető fogások elsajátítása után kavicsokat és poharakat is megpontoztunk, csodaszép alkotások születtek. A kreatív kézműves foglalkozások azért is jók, mert a résztvevők alkotás közben beszélgethetnek, így sok történettel és élménnyel gazdagodtunk a több, mint két órás program végére. Köszönjük a lehetőséget és a kedves fogadtatást, legközelebb is szívesen megyünk önkénteskedni ebbe a lelkes közösségbe!” Baloghné dr. Seres Krisztina és Balogh Réka önkéntesek

További képek a Galériában láthatók!