Szülői értekezlet Jászberényben

Szülői értekezlet Jászberényben

A középiskolákban szerzett friss élményeikről meséltek egymásnak a gyerekek.

Pénteken (szeptember 9.) tartotta a jászság 1. csoport tanévnyitó szülőértekezletét, ahol az éves tervek mellett az egyik legfontosabb napirendi pont a tanulmányi szerződések aláírása a gyermekek éves vállalásának végiggondolása és megfogalmazása. A honlapon meghirdetett pályázatok gyakorlati hasznáról beszélgettünk, melyhez Major Márk egyetemista is hozzáfűzte tapasztalatait. Elmesélte, hogy milyen nehézségek, kudarcok, mélyrepülések voltak az életében, amelyek az ő lazaságának, nem tanulásának voltak köszönhetőek. Igyekezett biztatni a jelenlévő fiatalokat, a nyelvtanulásra, tapasztalatok gyűjtésére. Hangsúlyozta ehhez minden feltételt biztosít az Alapítvány. Egy dolguk van – TANULNI – ezzel élni kell. Szó esett a következő évi nagy megmérettetésről, melyre nem árt már most tudatosan készülni.