Szülők Akadémiája és Érdekképviseleti Fórum

Szülők Akadémiája és Érdekképviseleti Fórum

A mai napon egy számomra nagyon izgalmas előadáson vehettem részt, ahol megismerkedhettem a gyermekeimre leselkedő veszélyekkel és hallhattam a korosztályt érintő problémákról. Az előadó hölgy nagyon informatív volt és minden kérdésünkre választ adott. Úgy vélem, hogy ezt az előadást a gyerekeknek is látniuk hallaniuk kellett volna.  Ezután az Érdekképviseleti Fórum következett,  ahol több fontos pontot átbeszéltünk. Nógrádi Ibolya, szülő, Kaposvár 3-as csoport

„Nyitott szemmel az ifjúság védelmében” címmel egy nagyon érdekes és tanulságos előadást hallhattunk Dr. Jávorszkiné Dr. Molnár Magdolna alezredestől, aki a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának vezetője. Gyakorlati példákkal világított rá arra, hogy milyen veszélyeknek vannak a gyerekeink nap mint nap kitéve. Szomorú adat, hogy sok esetben ki sem kell tenni ehhez a lábukat otthonról, épp elég, ha fent lógnak a neten, és nincsenek tisztában az ott leselkedő veszélyekkel. Hangsúlyozta, ezért is nagyon fontos, hogy beszélgessünk velük sokat erről, hogy tudjanak különbséget tenni valós és hazug dolgok között, és ne higgyenek el feltétel nélkül mindent, ami az általuk látogatott oldalakon szerepel. Tanítsuk meg őket óvatosnak és körültekintőnek lenni, álljanak ki minden helyzetben magukért, és ha szükséges tudjanak nemet mondani! Varga Beáta, szülő, Kaposvár 4-es csoport