Tanévnyitó szülői értekezletek

Tanévnyitó szülői értekezletek

Jászberény:Mindannyian meglepődtünk, mikor a Jászság 3-as csoport szülői értekezletének keretein belül alkotni invitált minket gyermekeink mentora. Sokunk hallhatott már a népszerű nemezelésről, de most végre mi is kipróbálhattuk, alkothattunk, nem csak a gyerekek. Bátortalanul kezdtük, mivel sajnos egyikünk sem szokott kézműveskedni, de szerencsére nagyon könnyen belejöttünk a tűnemezelésbe. Miközben készültek a nemezképek felszabadultan beszélgettünk egymással, élménybeszámolót tartottunk, kinek miket meséltek a gyerekek a nyári belföldi és külföldi táborokról, Ildikó a nyári tapasztalatait megosztotta velünk. Mindannyian nagyon hálásak vagyunk, hogy ilyen élményekkel teli, fantasztikus nyaruk lehetett gyermekeinknek. Köszönjük a Csányi Alapítványnak! Majd a fontos dolgok is ekkor kerültek említésre: úgy mint a tanulmányi szerződésben vállalt célok, a nyelvvizsgák és a utolsó ECDL modulvizsga. E mellett megbeszéltük az elmúlt év eredményes projektmunkáit, az önkéntes és a kis-mentori munkákat. Az egész értekezlet nagyon jó hangulatban telt, jól esett alkotni a beszélgetés közben!” Tamasiné Bódis Ilona, szülő

„A jászberényi Közösségi Házban a Jászság 4-es csoport, szeptember 17-én tartotta a családi nappal egybekötött szülői értekezletét. Első napirendi pontunk a továbbtanulás volt. Mentorunk, Hábenciusné Balla Andrea elmondta az alapvető követelményeket: jó tanulmányi átlag, szorgalom, a fejlesztő órákon való részvétel, a Közösségi Házban folyó tevékenységek alatti figyelem elengedhetetlen, hogy a környezetünk és a használatban lévő eszközöket meg tudjuk óvni. A középiskolai felvételire a matematika felkészítő tanárunk Zeke Lajos lesz, a magyar tanárnőnk pedig, Kohári-Nagy Boglárka, aki eddig önkéntesként tevékenykedett az Alapítványnál. Bogi velünk volt ezen a napon és elmondta a tanulással kapcsolatos terveit. Második pontban a nyelvi versenyt említettük meg, hiszen az ezen való aktív részvétel jutalma, a külföldi nyelvi tábor. Szó esett még arról is, hogy 8. tanév végén alapfokú nyelvvizsgát tehetnek a gyerekek. Az értekezleten résztvevők kitöltötték és aláírták a tanulmányi szerződéseket, a benne szereplő feltételeket tudomásul vették. Ezután megnéztük az előző tanév projektbeszámolóját, ahol láthattuk, hogy milyen sok, színes tevékenység folyik a házban. Meglepetésként az idei augusztusi Össz-művészeti táborban folyó munkákat és eseményeket – fiataljaink által készített, összefoglaló kisfilm keretében – tekinthettük meg. Itt összefoglalták, hogy milyen szekciókban lehet részt venni, hogyan lehet művészeti vonalon kibontakozni, érzelmeket írásban, szóban, alkotásokban megeleveníteni. A táborban önállóan, csoportban is lehet dolgozni. Ezek a munkák jó hangulatban teltek. Sok barátság alakul ki, ami a tábor vége után is folytatódik. Csattanóként a kisfilm bakijait is láthattuk, különböző hangeffektekkel színesítve. Köszönjük Andi néninek a részletes programok és eredmények tájékoztatását, az Alapítványnak pedig az újabb élelmiszer adományokat. Nagyon jól éreztük magunkat, hasznos tudásokkal térhettünk haza a nap végén.” Simon Ramóna és Simon Zoltánné szülő Jászság 4-es csoport

Mohácson, szeptember 13-án már régi ismerősként köszöntötték egymást az 1-es csoport tavasszal beválogatott gyerekek szülei. Örültek az ismételt találkozásnak. Az értekezlet első részében a nyári gólyatábor eseményeit elevenítettük fel és a szülők szerint a gyerekek maradandó élményekkel tértek haza, a honvágy ellenére is szívesen fognak jövőre is visszamenni Sarlóspusztára. Az értekezlet második részében az előttünk álló tanév legfontosabb feladatait, eseményeit beszéltük meg. Szó került a fejlesztő foglalkozások pontos beosztásáról, a projektfoglalkozások témájáról és az első félév alapítványi rendezvényeiről, mint a Sakkfesztiválról és a Focibajnokságról. Az értekezlet legnagyobb meglepetése akkor volt, amikor átadásra kerültek a tabletek, melyet minden gyerek tanulmányai könnyebb elsajátításához használatba kapott az Alapítványtól. A jelenlévő gyerekek és a szülők is nagy hálával és köszönettel fogadták az eszközt, lehetett érzékelni, hogy ez igazi meglepetésként érte őket. Az értekezlet végén a hétvégi Családi Nap programját beszéltük meg, úgy köszöntünk el, hogy szombaton újra találkozunk.” Kovácsné Bodor Erika, mentor

 

„A nyári pihenés utáni, első szülői értekezletünknek a legfontosabb napirendi pontja a tanulmányi szerződések aláírása, benne az éves vállalt feladatok meghatározása volt, majd a tanév első félévének programja és feladatainak átbeszélése következett. Szülők és gyerekek közösen vettek részt az értekezleten, hogy az aktualitások után egyéb, de nagyon fontos témákat is átbeszélhessünk együtt, mint a lojalitás az Alapítvány felé, a kötelesség és kötelezettség mind a gyerekek a szülők és a Támogató részéről. Éles Annamária, mentor

„Kedden délután találkoztunk a Jászberényi Közösségi Házban. A gyerekek is itt voltak velünk. Nagyon sok fontos dologról esett szó. Az egyik ilyen volt, hogy most mindenkinek mindenhol nagyon oda kell figyelni, hogy minél takarékosabban éljünk.  Nagyon fontos otthon is, és itt az Alapítványnál is. Sorra vettük a táborokat, mik is történtek, mit csináltak a gyerekek. Tokajban pl. az Okos doboz programot is kipróbálhatták a gyerekek. Ezután a mostani évről hallhattunk. Megbeszéltük az órákat, a fejlesztéseket. A Tallérgyűjtő verseny és a Nyelvi verseny, az ECDL vizsgák nagyon fontos feladata a gyerekeknek. Most is lesznek pályázatok, lesz focibajnokság is. Az Életút Napot már most nagyon várják a gyerekek. A Támogatási szerződéseket is aláírtuk. Az értekezlet után még többen is maradtunk egy kicsit beszélgetni. „

Jászság 1-es csoport szülők

 

Kaposvár

Kaposvár 2-es csoportjának kedden tartottuk meg a szülői értekezletét a Kaposvári Közösségi Házban.  Mivel a csoportban két korosztály is képvisleteti magát ezért külön beszéltük meg az aktuális témákat. A kilencedikesek közül sokan most kezdik meg a középiskolát, így átbeszéltük, hogy milyen kihívásokkal kell szembenézni a fiataloknak a következő időszakban, illetve kinek milyen vállalásai lesznek erre a tanévre. A tizenkettedikesek nagy részére pedig az érettségi és a továbbtanulás rója a legnagyob feladatot a 2022-2023-as tanévben, így ezt a témát jártuk körül a végzősök szüleivel. Átbeszéltük még a családi napot is, amelyet szeptember 17-én rendezünk meg a Kaposvári Közösségi Házban. Vancsuráné Sárközi Angéla mentor, Kaposvár 2-es csoport

Kaposvár 1-es csoportjának szerda délután tartottuk meg az évindító szülői értekezletet Mivel a csoport legifjabbjai idén tavasszal kerültek be a Csányi Alapítványba volt miről beszélni. Először a gólyatábor tapasztalatairól ejtettünk néhány szót és minden szülő egyetértett abban, hogy a gyerekek nagyon jól érezték magikat a táborban és nagyszerű csapattá kovácsolódtak az ott töltött idő alatt. A továbbiakban részletesen megtárgyaltuk a tanév menetét, egyebek melett a fejlesztő órákat, a pályázatokat, a programokat és a támogatásokat is. Minden szülő elmondta milyen érzésekkel vág neki ennek a tanévnek és öröm volt hallani, hogy mindannyian boldogok és nagyon hálásak, hogy gyermekeik egy olyan támogató közegben nőhetnek fel, mint amilyen a Csányi Alapítvány. Mindannyiuknak az volt a véleménye, hogy ez egy hatalmas lehetőség a fiataloknak. Az i-re a pontot a tabletek átadása tette fel, amelyet nagy meglepetéssel és még nagyob örömmel vettek át a csányis gólyák szülei és nagyszülei. Fenyő Zsuzsa mentor, Kaposvár 1-es csoport

Szeged Sz3-as csoport

Szeptember 14-én, szerdán délután, az asztalt finomságokkal megterítve vártuk a 8. osztályosokat és szüleiket a Szegedi Közösségi Házba. Egymás üdvözlése után sorra kerültek a napirendi pontok. Megbeszéltük a szülőkkel is egyik diák távozását, majd áttértünk a nyári táborokra. A nyári programok, az alapítvány szellemiségének megfelelően magas színvonalúak voltak mind szakmai tartalomban, mind a szálláshelyeket és az ellátásunkat illetően.

A következőkben a tanulói szerződésekben lévő vállalásokat jegyeztük fel és megszülettek az elköteleződés dokumentumai. A nyelvi versenyre jelentkeztünk a diákokkal már szombaton, az első foglalkozáson. Többen a tallérgyűjtő kihívását is bevállalták. Most nyomatékosan elhangzott, hogy mekkora jelentőségű a verseny összes feladatának határidőre történő elvégzése. Mindez az angliai utazás feltétele. Szót ejtettünk a júniusi utunkról, az elszállásolásról, a kinti iskoláról és a programokról.

A tanév legnagyobb kihívása a középiskolai felvételi, a legjobb eredmények érdekében angol, magyar és matematika felkészítés zajlik a közösségi házban. Természetesen az egyéni preferenciákra is tekintettel leszünk. A tanulókat és a szülőket egy programsorozat megszervezésével segítjük a legmegfelelőbb intézmény kiválasztásában. Szeptemberben Bonafarmos – Szülők Akadémiája lesz, ahol több szakmai is bemutatkozik, majd az egyetemisták fognak beszélni annak a középiskolának előnyeiről, lehetőségeiről, amelybe jártak. Végül egy Élő könyvtáras pályaorientációt fogunk tartani.

Az este jó hangulatban telt, a beszélgetés végén mindenki feltehette a kérdéseit. Sok információ cserélt gazdát, jó volt újra találkozni a nyári kihagyás után.

Novák Gyöngyi Sz3 mentor