Tanévzáró szülői értekezletek

Tanévzáró szülői értekezletek

Nagybajom:

„2023.06.08-án a Nagybajom 1-es és 2-es csoportja megtartotta tanévzáró szülői értekezletét. Közös témák közé tartoztak az iskolai tanulmányokkal, az Életút Fesztivállal, a nagybajomi rendezvényekkel, az önkéntességgel és a közösségi munkákkal kapcsolatos tapasztalatok. A 10. évfolyamosoknál a csoport mentora értékelte a Portfólióvédést és az ott átélt élményeket. A 11. évfolyamosoknál az előrehozott érettségik és a középfokú nyelvvizsgák eredményeit beszélték át a szülők a csoport mentorával. Mindegyik csoportban a szülők információt kaptak a csoportjaikat érintő táborok időpontjairól, programjairól. Aláírták az ehhez szükséges nyilatkozatokat. Közülük nagyon várják azok a fiatalok az angliai-, németországi idegen nyelvi táboraikat, akik most először utazhatnak.” – Nagybajomi Közösségi Ház szülői

 

Mohács:

„A Mohács 3-as csoport is megtartotta a hagyományos tanévzáró szülői értekezletét. A két fő napirendi pont az elkövetkezendő időszak programjain és táborain kívül az előttünk álló  tanév mindenki számára meghatározó  érettségi és felvételi megmérettetései, melyekre ősztől még nagyobb intenzitással készülünk.”  Benczenleitner Erika, Mohács 3-as csoport

Szeged

A szegedi 2-es csoportja június 18-án tartotta meg a táborok előtti szülői értekezletét. Az előző évek hagyományaihoz hasonlóan a táborok programjairól, a tanév eredményeiről, pályázatokról és a nyári közös programjainkról beszélgettünk.

Az értekezlet végén a tábori papírokat készítettük elő az indulásokhoz.

Mikics Péter

Szegedi 2-es csoport