Tokaj tanári szemmel

Tokaj tanári szemmel

Izgalommal és nagy várakozással vágtunk neki a tokaji idegennyelvi és honismereti tábornak, hiszen mind a ketten kezdő táboroztatók vagyunk.

Kimerítő utazás, de annál üdítőbb pihenés után már másnap belevetettük magunkat a diákok oktatásába. Kifejezetten örültünk annak, hogy a más Közösségi Házak gyerekeivel is aktívan foglalkozhattunk, oktatásukban részt vehettük, hiszen így összehasonlíthattuk a csoportok tudását. A Tisza folyó adta csodás természeti lehetőségeknek köszönhetően óráinkat a szabadban, játékos formában is megtarthattuk, melyet nem csak mi, hanem a gyerekek is nagyon élveztek, hiszen nem megszokott oktatási formát használtuk a tanítási folyamat során.
A délutáni tematikus programokat is nagyon élveztük. Örülünk, hogy a tanórákon kívül is tudtunk a gyerekekkel beszélgetni, így sikerült őket sokkal jobban megismernünk és ez eddigieknél is jobban megszerettük őket.
Örülünk, hogy a csapat teljes értékű tagjává válhattunk! Reméljük, hogy  nem csak erre a rövid időre….

Bali Zsanett, Jobbágy Kata nyelvi fejlesztő tanárok