Úszótábor

Úszótábor

A mai napon elkezdődött a Kaposvári 4-es csoport úszótábora, melynek a kaposvári Virágfürdő adott helyet. Sajnos az időjárás a reggeli órákban nem volt kegyes hozzánk, így a napot a tízórai után az Élményfürdőben, fedett részen kezdtük, ahol mindenki megkapta az úszószemüvegét, aminek mindenki nagyon örült. Nagyon gyorsan és vidáman telt a délelőtt itt bent, kipróbáltak minden medencét, ill. a benti csúszdát is.

Ebédet követően kicsit pihentek, immár a kinti részen, ahol az árnyékban kártyáztak, strandfociztak. Ezután Peti segítségével kis gimnasztika következett, majd a kar- és lábtempót gyakorolták és ezután mindenki kedvére gyakorolhatta a tudását.

Uzsonna után a Közösségi Házban Zsanival különböző játékokat játszottak, nagy kedvenc volt a zenés székfoglaló. Kissé fáradtan búcsúztunk el egymástól és várjuk a következő napokat!

 

  1. nap:

A mai napunk az elsőhöz hasonlóan indult, a Közösségi Házban gyülekeztünk, majd közösen átsétáltunk a Virágfürdőbe. Ma is Peti és Zsani volt velünk. A tegnap tanultakat gyakoroltuk, illetve nagyon örültünk, hogy ma már Robi is nagyon ügyesen megtanulta a helyes légzést és a delfinúszást!

Szinte egész nap a medencében voltunk, csak ebédelni szálltunk ki a vízből. Utána ismét kicsit árnyékban pihentünk, majd folytattuk az úszást, kipróbáltuk a szikláról ugrálást és természetesen ma is mentünk csúszdázni.

Hazaindulás előtt fagyiztunk egyet. Szuper volt ez a nap!

Ács-Kocsis Anna, Sipos Levente, Kaposvár 4-es csoport

3. nap:

A mai napon csatlakozott hozzánk Enikő is, akivel a Virágfürdőben találkoztunk. Mindkettőnknek volt úszó múltja, ezért közösen izgalmasabb volt a gyerekeket tanítani úszni. A tegnap tanultakat ismételtük, megtanítottuk a helyes gyorsúszás mozgását. Az ismétlés után egy kis verseny következett, amit a gyerekek nagyon élveztek. Ezután közösen játszottunk, beszélgettünk és úsztunk még az ebédig. Trixler Szabó Péter önkéntes

A mai napon a gyerekek a Toborzó Irodában töltötték a délutánt. Betekinthettek a Magyar Honvédség feladatköreibe, rendeltetésébe. Ugyan én nem toborzó beosztásban dolgozom, de szívesen mutattam be nekik a nálunk rendszeresített fegyvereket. Kollégáim minden hasznos információt elmondtak a fegyverekről és egy airsoft lövészetben is részt vehettek. Örültem, hogy elmesélhettem nekik, mivel is foglalkozom és hogy önkéntesként segíthettem az Alapítvány munkáját. Andalics Enikő, önkéntes

  1. nap:

Az úszótábor utolsó napja is elérkezett. A délelőtt a tanultak ismétlésével és gyakorlással telt, illetve mindenki élvezte a jó időt és sokat úsztunk, labdáztunk, közben beszélgettünk. Ebéd után kicsit pihentünk, majd a csúszdák felé vettük az irányt, még utoljára kihasználtuk ezt a lehetőséget is. 3 órakor visszamentünk a Közösségi Házba, ahol Szancsi várt ma is bennünket, meséltünk a tábori élményeinkről.  Ezután pedig nekiálltunk lerajzolni, illetve megfesteni ezt az élményt. Nagyon jól éreztük ma is magunkat, kár, hogy véget ért ez a tábor!

Ladányi Sára, Kozma László, Kaposvár 4-es csoport