Döntés előtt – suliválasztó

Döntés előtt – suliválasztó

Február első szombat reggelén nagy volt a sürgés-forgás a Jászberényi Közösségi Házban. A Jászság 4-es csoport hetedikes diákjainak tartottunk pályaorientációs napot – a Jászság 2-es csoport 11. évfolyamosaival – hiszen hamarosan dönteniük kell, melyik középiskolában tanulnak tovább.  A délelőtt folyamán elsőként meghallgattuk Vida Zsuzsát, az Alapítvány szolgáltatási referensét, aki részletesen elmondta a felvételivel és a képzési rendszerrel kapcsolatos információkat, illetve sok hasznos jótanáccsal látta el a gyerekeket. A döntés nem könnyű és több szempontot is figyelembe kell venni. Ezen a napon három jászberényi középiskolát ismerhettek meg a gyerekek. Elsőként a Szent István Sport Általános Iskola és Gimnázium bemutatkozó kisfilmjét tekintettük meg. Ebben az intézményben tanít második előadónk Kohári-Nagy Boglárka önkéntes, aki ugyanebben az iskolában tanult. Bogi jó szívvel emlékezett vissza osztályfőnökére, aki mindig mellette állt és akinek hatására választotta ő is a pedagógus pályát. Elmondta, hogy ennek a gimnáziumnak az egyik előnye a családias hangulat. Emellett Zsombók Lídia (J1) és Juhász-Aba Nikolett (J2) is elmesélte a tapasztalatait, hiszen ők is ebben a gimnáziumban végezték (végzik) tanulmányaikat. Mindketten kiemelték, hogy türelmes, kedves tanáraik gyakran megkönnyítik a tanulás nehézségeit.

Ezt követően a Lehel Vezér Gimnázium bemutatása volt soron, ez az intézmény a Közösségi Ház szomszédságában található. Székelyi Fruzsina (J2) részletesen elmesélte nekünk az elmúlt három év tapasztalatait, miért szeret a Lehel gimibe járni. A sok, színes program mellett – kiemelte a képzés magas színvonalát, a továbbtanulók magas számát. A csoportból Kovács Zsolt (J4) szintén ebben a gimnáziumban tanul 8 évfolyamos képzésen, ezért meghallgattuk, hogy ő miként látja a gimit.

Az utolsó intézmény a Szent József Katolikus Elektronikai Technikum, Gimnázium és Kollégium. A Jászberényben csak “Liskaként” ismert középiskolába járnak legtöbben a csányis fiatalok közül, ezért erről a suliról is sok információt megtudhattunk a Jászság 2-es csoporttól: Hégete Alexandrától, Füle Viktóriától, Sós Mátétól, Burai Tamástól, Tálasi Pétertől. Az iskola bemutatkozó kisfilmjének megtekintése után megtudtuk a fiataloktól, hogy milyen sokféle képzés folyik az iskolában, mennyire aktív a sport- és diákélet és milyen szabályok vonatkoznak a kollégiumban lakó tanulókra. Illetve megerősítették a kisebbeket abban, hogy kérdéseikkel bármikor kereshetik őket. Kellő alapossággal és részletesen mesélt minden gyermek a saját iskolájáról, amit ezúton is köszönünk a fiataloknak! Hábenciusné Balla Andrea mentor

A diákok szemével:

“A pályaorientációs napot nagyon hasznosnak találtam. Rengeteg sok információval gazdagodtunk, mindenről megkaptuk a pontos “leírást”. Nekem ez a nap javított az álláspontomon, leginkább a Szent István Gimnázium keltette fel a figyelmem. Ahogy Niki, Lídia és Bogi felvázolták a programokat, az iskolai hangulatot, igazán jól hangzott. Köszönöm Andi néninek ezt a lehetőséget és persze a Jászság 2-es csoportnak.” Domján Letícia, Jászság 4-es csoport

“A nap folyamán a fő célunk az volt, hogy megismertessük iskoláinkat a 7. osztályba járó társainkkal, hogy egy év múlva könnyebben vegyék ezeket az akadályokat és ne céltalanul álljanak majd a pályaválasztás előtt. Meséltünk az iskola diákéletéről, a tanár-diák kapcsolatokról, kirándulásokról, közös programokról, személyes tapasztalatainkról és ami szerintem sokakat érdekelt a felvételiről is, hiszen ez iskolánként eltérő lehet. Szívesen meséltem nekik és bármilyen kérdéssel fordulhatnak hozzám, hiszen tudom milyen nehéz ez. Csillogó szemeiket ránk szegezték, mikor valaki kiment, hogy előadást tartson nekik. Remélem többen kedvet kaptak az iskolámba járni, hiszen tényleg egy jó közösséget alkotunk.” Juhász-Aba Nikolett, Jászság 2-es csoport

A nap második felében kiscsoportokban dolgozott tovább a két csoport. Lázasan készülünk az Életút Napra, ezért a nagyok zenés próbája után, a kicsikkel lejátszották a Jászság 4-es csoport e-sport elődöntőjét. Emellett a sakk versenyre jelentkezők a könyvtárban gyakoroltak, az ECDL vizsgára készülők az informatikateremben tanultak, míg a többiek az új társasjátékokkal ismerkedtek. Öröm volt látni, hogy mindenki segített valakinek, a nagyobbak szárnyaik alá vették a kisebbeket.

További képek a Galériában láthatók!