A mi Házunk – elkezdtünk építkezni

A mi Házunk – elkezdtünk építkezni

Szombat délelőtt a Kaposvári Közösségi Házban folytatódott a Ház-projekt. Az eddigi munkafolyamatok után – ötletgyűjtés és tervezés – most végre megkezdődött a fizikai megvalósítás is.

A gyerekek érdeklődésüknek megfelelően választottak maguknak elfoglaltságot. Gombos Péterrel a zenekedvelők elkezdték próbálni „A mi Házunk” című dalt. A nagyobbak a különböző méretű dobozokból nekiálltak az elképzelt Közösségi Házunk makettjét összerakni, míg a kicsik három csoportban dolgozva a belső teret, illetve a játszóteret alkották meg, és a házépítéshez kapcsolódó társasjátéknak is nekiálltak.

Az egyik teremben pedig néma csendben, elmerülve az alkotás örömében selyemfestéssel szebbnél szebb manóházacskák készültek.

Nagyon szépen köszönjük a szülők segítségét a projektnap sikeres megvalósításában, illetve a Kaposvár 2-es csoport szüleinek a süteményeket, aminek nagyon örültek a gyerekek!

„Még sohasem festettem selymet, kíváncsi voltam, szerettem volna kipróbálni. Méri elmondta a fontosabb tudnivalókat, aztán mindenki nekiállt. Nagyon aranyos kis rajzokat kaptunk, különböző érdekes formájú manóházikókat, sok szép színű festékkel dolgozhattunk. Nekem nagyon tetszett, máskor is szívesen festenék selymet.” Tallián Róbert, Kaposvár 4-es csoport

 

Mivel február 8-ára esett a kaposvári farsang is, aki még érzett magában energiát,  a Fő utcán végignézte a farsangi felvonulást.