Az alkotás lépcsőfokai – első a tervezés

Az alkotás lépcsőfokai – első a tervezés

Október 1-én újabb Csányis szombatra ébredtünk. A délelőtt folyamán két csoportban matematika és magyar felkészítésen vettek részt a fiatalok. Az előző évek felvételijét megoldva, fény derült a kisebb hiányosságokra, ezekre fókuszálva zajlik a fejlesztés.

Ebéd után megbeszéltük az aktualitásokat: ki, milyen sorrendben, milyen iskolába tervez jelentkezni, ki, mikor mutatja be a hobbiját a hobby – workshop alkalmával, átbeszéltük az októberi kézilabda meccsek időpontjait, amire jelentkezéseket is rögzítettünk.

Végül elkezdődött egy hosszabb alkotási folyamat. Két fős csapatokban elkezdtünk madáretetőt tervezni. Átbeszéltük, mit tanultunk a kőszegi táborban Illés Péter tanár úrtól a nálunk élő, kis testű madarakról, felelevenítettük, milyen súlyúak és mekkora méretűek, nehogy sas leszálló pályák kerüljenek ki a tervezőasztalokról. Nagyon kreatív, változatos munkák készültek papíron: emeletes, odvas, nyitott. Megtanultuk ezáltal, hogy minden alkotó folyamat a fejünkben kezdődik, hogy a társunkkal egyeztetni szükséges az elképzeléseket, hogy milyen a szerkesztési munka, hogy néz ki papíron az, amit kigondoltunk a fejünkben és hány paramétert kell megadnunk egy fadarab esetében. A következő folyamat az alapanyag beszerzése lesz, majd a méretre vágás, melyekben önkéntesünk, Márton Mihály lesz a segítségünkre. A tervezőcsapatok vele fogják egyeztetni a terveket is. Majd lenolajjal kezeljük a felületeket, végül mindenki kezébe szögeket és kalapácsokat adunk, hogy az alkotás elnyerje végső formáját. Lehetőség lesz még a díszítésre is, mielőtt eleséget helyezünk az etetőkbe, gondoskodva az udvarunkba és a házunk környékére érkező madarakról.

Novák Gyöngyi Sz3-as csoport mentor