Felvételi és gondolkodásfejlesztés hétvégéje Kaposváron

Felvételi és gondolkodásfejlesztés hétvégéje Kaposváron

Január 22. fontos dátum a nyolcadik évfolyamosaink számára, hiszen ezen a napon írták meg a központi középiskola felvételit magyar nyelv és irodalomból, valamint matematikából. Csoportunk tagjai felkészülten és persze nagyon izgatottan érkeztek a megmérettetésre. A tét nagy volt, fontos a jó eredmény elérése, hiszen mindenki az első helyen megnevezett intézmény választott szakára szeretne bejutni.

Nem is izgultam annyira. Így utólag úgy érzem, számomra a felvételi olyan volt, mint egy matek, és magyar témazáró. Mégis, azért a matematikában volt két olyan feladat, amihez több idő kellett, sokat kellett gondolkodnom rajta. De összességében úgy érzem jól sikerült a felvételim. Mivel AJTP- re (Arany János Tehetséggondozó Program) jelentkeztem, ezért délután egy külön meghallgatáson vettem részt. Itt olyan feladatot is kaptunk, amit az Alapítványban már sokat csináltunk, (alapművelet minél gyorsabb és pontosabb kitöltése). A hosszúra nyúlt napon pizzával és gyümölccsel segítettek a Táncsics Mihály Gimnáziumban, ahova nagyon szeretnék bejutni. Van még egy nagyon fontos dolog, amit szeretnék elmondani: Nagy köszönettel tartozom Balla Ábel egyetemistának, aki a felkészülés alatt mindvégig segített. Úgy gondolom ez idő alatt baráti kapcsolatunk is erősödött, és erre nagyon büszke vagyok! Érthetően, és türelmesen magyarázta nekem a sokszor nehéz és összetett feladatokat is. Tehát nagyon köszönöm Ábel, úgy érzem nem dolgoztunk hiába!” Kozma László, Kaposvár 2-es csoport

Mi ketten a Gépészben (Eötvös Lóránd Műszaki Technikumban) írtuk meg a felvételit. Én nagyon izgultam! Ezt azért egy kicsit oldotta, hogy egyik osztálytársammal, és egy évfolyam társammal kerültem egy terembe. A tanár, akit hozzánk osztottak be nagyon kedves és segítőkész volt, és nagyon vicces is, így oldotta a feszültséget mindannyiunkban. Nyugtatott minket, hogy minden rendben lesz és nem is kell izgulni. A magyar résszel kezdtük, majd rövid szünet után következett a matek. Be kell, hogy valljam, nekem a matek nehezebbnek tűnt, de azért remélem, hogy nem sikerült rosszul. Miután végeztünk, megbeszéltük Eszterrel, alapítványi csoporttársammal, hogy a Közösségi Házban elmeséljük mentorunknak milyen volt a felvételi. Finom pizzával várt minket, beszélgettünk, aztán Eszterrel még egy nagy belvárosi sétával zártuk az izgalmas napot.” Ladányi Sára, Kaposvár 2-es csoport

 

A csoport másik fele sem nélkülözte az izgalmakat Balogh Ádám logika játszóházban.  Mentoruk is beszállt a „harcba” csokikért és a feladatok megoldásáért. Mindent megtettünk, hogy egyéni versenyben a legjobbat hozzuk ki magunkból. S mint mindig, a feladatok most is inspirálók, érdekesek voltak, és nem kicsit jelentettek kihívást. Olykor „vérremenő viták” is kialakulnak, no de ez hozzá tartozik a történésekhez.

A foglalkozás második felében, egy logika tábor megálmodása volt a feladat. Csak a képzelet szabhatott határt a tervezésben. Három csapatban dolgoztunk. Volt csapat, amely a tehetségfejlesztés fontos elemét (a gondolkodásfejlesztést) egy izlandi táborban képzelte el. Ide természetesen Balogh Ádám is velünk jönne, sőt a veszprémi táborunkból Zalavári András fejlesztő is meghívást kapna újra programjával. A lányok csapatai a Tisza-tó és Nyíregyháza mellé terveztek. A csapatoknak komoly fejtörést okozott a pontos időterv, a szükséges anyagi források okos felhasználására való törekvés. A nap végén arról is szó esett, hogy akár pályázatot is írhatnánk, amelyben hasonló alapossággal és határtalan ötleteléssel akár egy Életút Nap eseményeit is megtervezhetnénk.

Sárközi Emma