Fókuszban a víz

Fókuszban a víz

„A környezettudatosság az élettérrel, a bioszférával, az emberi környezettel való felelősségteljes viselkedést jelenti. A környezettudatosság projektben a Csányi Alapítvány jászberényi diákjai sokféle irányból közelítik meg ezt az aktuális témát, s remélik, eredményeikkel hozzájárulnak saját és a környezetükben élők életmód változtatásához. Az élővilág és a környezet csoport a környezeti tényezők közül a vizet választotta vizsgálata tárgyául. Hiszen a bioszférában óriási szerepe van a víznek. Az alapvető életműködésekben, vagyis az életben nélkülözhetetlen, a növény- és állatfajok elterjedését befolyásolja. A víz tulajdonságait, szerepét, a víz körforgását próbáljuk körbejárni. Tervünk szerint keressük a lakott környezetnek (pl. a fűtés milyensége), az ipari környezetnek az esővíz összetételére való hatását, s annak következményét, az ember és a természetes vizek kapcsolatát, azok élővilágra való hatását. Elindult már a csapadék begyűjtése és vizsgálata kémhatásra. Kíváncsiak vagyunk, hogy keletkezik-e savas eső a húsz gyűjtőhelyen. Az időjárás eddig csak négy alkalommal kedvezett nekünk.

A Jászság természetes élővize a Zagyva. A Zagyva egy mellékága Jászberényen halad keresztül, ez az úgy nevezett városi Zagyva, a fő ág pedig kikerüli a várost. A városi Zagyván négy helyen, a főágon a beágazás előtt és a városi ág főágba torkolása után van gyűjtőhelyünk. Azaz összesen hat mintavételi helyen hetente egy alkalommal gyűjtik be a gyerekek a vízmintát. A mintavételi hely környékének, a víz a látható jellemzőinek feljegyzése, kémhatásának mérése a jelenlegi feladat. Az időjárás javulásával bővítjük a vizsgálatot. Eddig hatszor sikerült vízmintát begyűjteni, s az elemzést is elkezdték a gyerekek. Ahogy várható volt, pontosan, ügyesen dolgoznak.” Csörgő Terézia, önkéntes fejlesztő

„Ezt a projektet szeptemberben kezdtük el mentorunk ajánlására. és lelkesen bele is kezdtünk ebbe a nagy feladatba. Érdekes projektnek tartjuk, ugyanis minden héten mintát veszünk a belső Zagyva folyó különböző pontjainál, utána visszatérünk a közösségi házba, és megvizsgáljuk a pH értékeket, meglepetésünkre születtek érdekes eredmények is. Továbbra is elszántan dolgozunk majd rajta és izgatottan várjuk ennek a projektnek a végeredményét, melyet kiegészítünk majd egyéb kutatási eredményekkel is. Sajnálattal látjuk, hogy városunk, élőhelyünk egyetlen folyója: a Zagyva mentén és a Zagyvában rengeteg szemét van, és más szennyeződés és ez egyre csak fokozódik, ezek hatalmas problémákat fognak maguk után vonni. Nagyon örülünk, hogy saját csoporttársaink is szívesen segítenek a kutatásban, és a házból minden csoportból hozzák az esővízmintákat a gyerekek. Köszönjük Csörgő tanárnőnek, hogy együtt dolgozhatunk és minden egyes projekt foglalkozás jó hangulatban, és eredményesen telik el.” Kis Evelin, Pintér Nóra Jászság 3-as csoport

„Szombaton újra öröm volt visszatérni a Csányi Alapítvány Jászberényi Közösségi Házába, hiszen innen indult minden, ami velem most jó dolog történik az életben. Öröm szintén látni a kicsiket, akik tudatosan elköteleződöttek a természetvédelem, a környezettudatosság mellett. A Bonis Bona életműdíjas Csörgő Terézia önkéntes tanárnő útmutatásával zajló esővíz gyűjtés és a Zagyva vizének összetételét vizsgáló kutatása nagyban hozzájárul a fiatalabbak természettudományos ismereteinek fejlesztéséhez.

A mai nap egy izgalmas előadást hallottunk Kis Evelintől majd egy nagyon élvezetes kvízt töltöttünk ki a víz világnapja alkalmából. Az előadás fő témája szintén a víz volt, fókuszálva a jászberényi kötődésű Zagyva folyóra, amely alkalmas vízi mérésekre és kutatásra. A jászberényi közösségi ház egész évben a vizet, mint az emberi élet számára nélkülözhetetlen életteret kutatja. A kutatás az esővíz és a Zagyva pH értékét, összetételét, élővilágát mutatja be.

A teszt meglepetésemre rajtam is kifogott sok helyen, hiszen a kérdések többsége valós problémákra és egészségügyi témákra is fókuszált, ezért egy nagyon aktuális témát boncolgatott. A programon a közösségi ház mind a négy csoportja jelen volt, és aktívan részt vett, még a pH mérést is kipróbálhatták az önként jelentkezők. Szerintem nagyon fontos az alapítványos fejlesztéseket aktualizálni a jövő kihívásaira, ezért köszönöm szépen a fiatalabb társaim nevében is, hogy a Csányi Alapítvány erre is nagy hangsúlyt fordít!” Víg Dávid, egyetemista Jászság 3-as csoport

A többi kép a Galériában láthatók!