Jászberény

Világsakkfesztiválon egy robot ellen

Gellért- Sense Sakkrobot 1:0 Az idei Világsakkfesztivál is sok izgalmat hozott számomra. Először húgommal, Katával vettünk részt Polgár Judit és Ács...

Taekwondo verseny

2025. szeptember utolsó hétvégéjén került megrendezésre a második nemzetközi Ostrava Cup: taekwondo verseny, ahol Sárközi János, a Jászság 1-es csoport...

Mesterdiplomát szereztem

16 év - 16 év alatt majdnem felnőtt lesz egy csecsemőből, az én Csányi Alapítványban eltöltött 16 évem alatt felnőtt...

Perlaki Gergő első önálló kiállítása

Ma délután a Jászberényi Közösségi Ház, Déryné 6 Galériájában a Jászberényben élő Perlaki Gergő első önálló kiállítását nyitottuk meg. Gergő...

Szülői értekezletek Jászságban

A jászberényi 2-es csoportnak idén, szeptember 23-án tartottuk meg az évnyitó szülői értekezletét. Eljött hozzánk Dr. Radoszáv Miklós igazgatónk is és...

Szülői értekezlet Jászberényben

A szülői értekezleten a gyerekek eredményeiről, tanulmányi ösztöndíjakról beszélgettünk, megnéztük a pályázatokat, a Nyelvi verseny és a Tallérgyűjtő verseny jelentkezését...

Konduktor lettem

Végtelen örömmel és hálával tölt el, hogy mára már kijelenthetem: konduktor lettem. Ebben az évben július 4-én vehettem át a...

Természetfotós tábor Baks 2025

A mai napon (2025. július 29-én) megkezdtük a baksi Természetfotós Táborunkat. Miután mindenki megérkezett a szálláshelyre, egy közös megbeszéléssel és...

Sporttábor Jászberényben

Ebédidőre mindenki megérkezett a szállásra, és az utazás fáradalmait kipihenve bele is vágtunk az első nap programjába. Délután elsétáltunk a...

Angol nyelvi tábor Horvátországban

Július 6-án kezdetét vette az angol nyelvi tábor a festői tengerparti Crikvenicában.Vasárnap délután, egy hosszú utazást követően, megcsillant előttünk a...