Kamarazenekar tábor- Összeállt a „banda”

Kamarazenekar tábor- Összeállt a „banda”

A mai nappal (augusztus 9.) kezdetét vette a Kamarazenekari táborunk Pécsett.

1. nap: Andi néni nagy-nagy szeretettel fogadott Bennünket a Pécsi Közösségi Házban, amit hamar birtokba is vettünk. A finom ebédet követően elkezdtük a munkát. Csapatépítő játékokat, feladatokat oldottunk meg Andi nénivel, melynek eredményeképpen megszületett zenekarunk neve: Csányissimo Kamarazenekar. A nevünk tükrözi mindazt, amik mi vagyunk. Az uzsonnát követően egyenként hallgatott meg minket Adriána. Kíváncsi volt, hogy hogy sikerült felkészülnünk az előre kiadott feladatokból. Az este vidáman telt, hiszen megismerhettük Pécs belvárosát, elsétáltuk a Barbakán kerthez, megtaláltuk Liszt Ferenc szobrát is, megtekintettük a Székesegyházat, fotózkodtunk a lakatfal mellett és természetesen nem maradhatott el a fagyizás sem. Az egész napunk nagyon jól telt, várjuk a holnapi napot.

Majoros Ivett Pécs 3, Gálffy Kíra Pécs 1, Balog Eszter Mohács 2, Sik Maja Mohács 2

2. nap: Boldogan ébredtünk fel, hisz ma is színes program várt ránk. Délelőtt Adriána segített minket a tiszta hangok útjára találni. Ebédre ízlésünknek megfelelő ételt kaptunk. Andi néni ismét színes programokat állított össze nekünk délutánra. Kerámiát festettünk a Zsolnay Negyedben, majd uzsonna után Ramiro Hidalgo „Éber álmok Berlinben” című interaktív kiállítását tekintettük meg. Nagyon szép élményekben részesültünk ma is.

Polgár Petra Pécs 1, Juhász Máté Jász 2, Rácz-Vekerdi Janka Mohács 2

3. nap: A finom reggeli után izgalmas napnak néztünk elébe, hiszen a sok-sok gyakorlást követően végre megszólalt zenekarunk. Nagy koncentrációt és alapos egyéni felkészülést igényel a közös zenélés. Ebéd után kisvonatoztunk Pécs belvárosában, majd betekintettünk Zizi néni Varázspadlásának csodálatos világába. Este a nap folyamán gyűjtött kavicsainkat színesítettük egyéni ízlésünknek megfelelően. A vacsorát követően belevetettük magunkat a projektmunkánk megalkotásába. Izgalmas, élményekkel teli napot töltöttünk együtt ma is.

Polgár Antónia Pécs 1, Huber Balázs Mohács 1, Füle Viktória Jászberény 2

4. nap: A mai nap vegyes érzelmekkel ébredtünk, hiszen tudtuk, hogy újabb izgalmas programok várnak ránk, de sajnos ez a táborunk utolsó napja is egyben. Délelőtt próbáltunk csoportokban, majd megszólalt a Csányissimo Kamarazenekar. Délután felmentünk a Tettyére, csodaszép élmény volt, majd a vacsoránkat is itt fogyasztottuk el. A táborzárás során bemutattuk Pécsről készült projektjeinket, felidéztük szép tábori emlékeinket. Este sétáltunk a belvárosban és természetesen nem maradhatott el a fagyizás sem.

Nagyon szépen köszönjük a Csányi Alapítványnak, hogy a Kamarazenekar tábor megvalósulhatott, rengeteg élménnyel térünk haza.