Megalakult a Csányi Kamarazenekar…

Megalakult a Csányi Kamarazenekar…

A kaposvári Életút Napon merült fel az ötlet, hogy kamarazenekar alakuljon a Csányi Alapítvány tehetséges, klasszikus hangszereseiből.

A vezetésüket örömmel vállaltam, noha én énekművész diplomával rendelkezem, a konzervatóriumban szolfézs-zeneelmélet-karvezetés szakon szereztem képesítést. Az első találkozóra Pécsett került sor a mai napon, május 9-én. Az alakuló zenekarba 3 fuvolista és 1 csellista Pécsről, 2 énekes, 2 trombitás és egy klarinétos érkezett Mohácsról. A gyerekek 11-13 évesek, de már jó pár éve tanulnak a hangszerükön. A 2 énekes lány az Életút Napon, a Dalversenyen tűnt fel: Maja kristálytiszta szoprán, Janka pedig szép sötét hangszínével. A 3 pécsi fuvolistát, Ivettet, Kírát és Petrát a Csányi Bandbe való meghallgatáson hallottam először. Már akkor felmerült bennem az ötlete egy kisebb kamaracsoportnak, hiszen ez a felállás sok lehetőséget rejt magában. Mind a hárman fegyelmezetten és nagyon muzikálisan játszottak, egyben létszámukból fakadóan is Kamarazenekarunk „gerincét” alkotják. A klarinét igazán jellegzetes hangszínnel rendelkezik, Eszter a bemutatkozó meghallgatáson Beethoventől játszott egy darabot. Érzékeny előadásmódját az együttesben biztosan kamatoztatni tudjuk majd. 2 trombitás fiú érkezett Mohácsról: Adorján és Balázs. Mind a ketten fiatal korukat meghazudtoló trombitajátékkal ejtettek ámulatba minket. A trombita szép, fényes hangszínén túl a hangereje is figyelemre méltó, érdekes feladat lesz őket a fafúvós hangszerek lágyabb hangszínével kombinálni. Egy klasszikus kamarazenekar alapját a vonós hangszerek: hegedű, brácsa, cselló és a nagybőgő alkotják. A mi hangszer összeállításunk nem egy klasszikus kamarazenekari hangzást eredményez, hiszen egyetlen egy vonós hangszeresünk van, Antónia. Kihívás elé állította őt már az első próbánk, hiszen egyedüli csellistaként kellett ennyi fúvós hangszerrel szemben állnia a sarat. A kezdeti megilletődöttség után már magabiztosan, a vonós hangszínnel gazdagította az ének- és fúvós kart. A bemutatkozó kör után elkezdtük az első próbánkat. Reneszánsz, többszólamú dalokat játszottak össze a gyerekek, hogy egy kicsit összeszokjanak. A klarinét és a trombita speciális hangolású hangszerek, számukra majd külön kottát kell készítenem, ami engem is kihívás elé állított. A speciális hangszer összeállításra magam fogok átiratokat készíteni nekik, kezdetben egyszerűbb reneszánsz dalokból. A közös zenélés során megtanulhatnak odafigyelni egymásra. Nagyon remélem, hogy nekik is olyan lelkesítő élmény volt az első találkozás, mint nekem.

Kalafszky Adriána

Így láttuk mi…

„Nagyon izgultam. Találgattam milyen lesz a közös munka Adriánával és a társaimmal. Ahogy elkezdtük a próbát pillanatok alatt elrepült az idő. Nagyon várom a következő alkalmat és a közös zenélést.” Majoros Ivett Pécs 3.

„Ma a kamarazenekar megalakulása alkalmából találkoztunk. Elkezdtük megbeszélni a csapat előnyeit és hátrányait egyaránt. Mohácsiak és pécsiek zenéltek együtt, ami nagyon jó, mert megtanulunk másokkal együtt dolgozni és egyre jobban megismerhetjük egymást. Sok új dolgot tanultunk, kiderült, hogy ki hogyan tud blattolni egy kottát. Kicsit elfáradtunk a végére, de azért próbáltunk amennyire tudtunk figyelni. Adriána néni szerint csak párszor voltunk a ritmusban pontatlanok. Jól éreztük magunkat, reméljük hamarosan találkozunk.” Gálffy Kíra, Polgár Antónia, Polgár Petra,  Pécs 1.

Ma délután a kamarazenekari beválogatáson vettünk részt. Nagyon jó volt a hangulat, élveztük a közös próbát is. Adriána „terelgetett minket a tiszta hangok útján”. Eleinte kicsit félénkek voltunk, de a végére egészen belejöttünk. Jól sikerült a meghallgatás és nagyszerű társaság jött össze. Köszönjük ezt a remek lehetőséget az Alapítványnak és Adriánának, reméljük máskor is lesz még ilyen boldog és vidám délutánunk! Sik Maja, Rácz-Vekerdi Janka, Mohács 2.