Tanulásmódszertan Pécsett

Tanulásmódszertan Pécsett

A pécsi gólyáknak is elkezdődött a háromnapos TM tréning.

Minden beválogatott csányis diákunk még első évben megkapja a harminc órás tanulásmódszertan képzést. A tanfolyan célja, hogy támogatott diájaink eredményes tanulási stratégiákat alakítsanak ki, hogy minden támogatott diákunk a képességeihez viszonyítva a legtöbbet tudja nyújtani. A képzés során többek közt hansúlyt fektetünk a kooperatív munkára, az együttműködésre, az egymás elfogadására, az önismeretre, a megfelelő kommunikációra. Továbbá fontosnak tartjuk, hogy a gyerekeket motiválttá tegyük a tanulás iránt, hogy kialakuljon a tudásszomj. Reméljük ebben a rekkenő hőségben sikerülni fog. 🙂

„Így láttuk mi…”

Az első nap még kicsit félénkek voltunk, de a közös munka Piroska nénivel feloldotta a feszültséget. A sok játékos óra közben voltak kis szünetek is. A menü mindenkinek tetszett. Nagy kedvencünk volt az egy perces beszéd. Jó volt még azt is megtudni, hogy milyen tanulási stílusunk van, sokat nevettünk a csendgyakorlaton is, egyesek nagy sötétséget, mások vizet láttak közben. Délután fagyizni is voltunk. Mindenki boldogan ment haza. Második nap kicsit előbb kellett jönni, mint csütörtökön. Piroska néni ma is izgalmas feladatokat adott nekünk, például: páros képalkotás, lepkevadászat, 3L szabály és csillagvilág. A nagy melegben ismét a fagyizó teraszán ücsörögtünk, ahol felköszöntöttük Benit, akinek ma volt a születésnapja. Minden nap sok izgalmas dolgot tanulunk, jó együtt lenni. Sokkal jobb a hangulat mint az iskolában! Polgár Antónia, Tomity Benjámin P1 csoport

„A harmadik napon már fáradtabban jöttünk, de mindenkit jobb kedvre derítettek a játékos feladatok. Az első szünetben találkoztunk Miklós bácsival, aki betekintett a foglalkozásunkba. Megtanultuk hogyan kell lazítani. Piktogrammok segítségével próbáltuk felmondani Weöres Sándor egyik versét. Egy átlagos napunkat is áttekintettük és még sok más dolgot is tanultunk. Átismételtük az előző két napon tanultakat is. Összegezve: nagyon jól éreztük magunkat ebben a  három napban.” Albert Laura Pécs 1-es csoport