Pénzügyi tréning Nagybajomban és Mohácson

Pénzügyi tréning Nagybajomban és Mohácson

Nagybajom: „A Szülők Akadémiája rendezvény keretein belül ismét az OTP Fáy András Alapítvány trénereit fogadhattuk a Nagybajomi Közösségi Házban. Az ősszel elkezdett pénzügyi tréning folytatásaként vehettünk részt a programon. Három csoportban, gyerekeinkkel együtt hallhattunk információkat és oldhattunk meg feladatokat a pénzügyi világgal kapcsolatos témakörökben.  A különleges foglalkozáson újabb fogalmakkal ismerkedhettünk meg, mint például az állampapír, a kötvények, a nyugdíjbiztosítás. Különös élmény részt venni egy olyan foglalkozáson, ahol a gyerekeinkkel együtt oldhatunk meg közösen feladatokat és közösen „tanulunk” meg új dolgokat. Ezáltal azt is megtapasztaljuk, hogy a gyerekeinknek az Alapítvány által nyújtott foglalkozások hasznosak és előnyükre válnak.

Az egész tréning ismételten jó hangulatban telt és felettébb öröm volt, hogy a szünetben kötetlenül beszélgethettünk mind a trénerekkel, mind egymással.

Köszönjük szépen az OTP Fáy András Alapítvány trénereinek, hogy eljöttek hozzánk és részt vehettünk a képzésükön!”

A Nagybajomi Közösségi Ház szülői csoportja

Az ősszel megtartott képzésről szóló cikkünket az alábbi linkre kattintva olvashatja el.

Pénzügyi tréning Kaposváron és Nagybajomban

 Mohács: „Egy meleg tavaszi csütörtökön, pontosabban 2023. április 20-án a Mohácsi Közösségi Házban rendhagyó foglalkozás volt. Ugyanis ezen a napon vendégül láttuk az OTP Fáy András Alapítvány néhány tagját, akik érdekes és még annál is tanulságosabb pénzügyi felvilágosítást adtak nekünk. Mindezt egy játékos, könnyen értelmezhető, vidám stílusban. Azonban nem csak nekünk gyerekeknek, hanem családtagjainknak, apukáknak, anyukáknak, testvéreknek is szólt ez a program, így este 5 óra felé a mohácsi közösségi ház megtelt élettel. Majd pontban 5 órakor el is kezdtük. Az előadások előtt két csoportra osztottak bennünket, hogy könnyebben, aktívabban tudjunk részt venni ezen a röpke kétórás interaktív foglalkozáson. Majd egy rövid bemutatkozás után, bele is vágtunk a közepébe. Hasznosnak találtuk a foglalkozást, rengeteg érdekes és nagyon hasznos információ hangzott el. Például, hogy milyen tényezők alapján érdemes bankot választani, vagy éppen milyen számlát nyissunk.” Orosz Gergő, 3-as csoport

   

GALÉRIA