Guilherme Borges – AIESEC önkéntes Brazíliából

Guillherme vagyok, 25 Brazil egyetemista vagyok, aki üzleti vállalkozást tanul a Federal State University-n. porto Alegre-ben nőttem fel, ami egy dél brazíliai város, és Rio Grande do Sul székhelye. Gyerekkoromban profi focista akartam lenni és rengeteg tudás birtokosa akartam lenni. Ennek a sportnak a szeretete alakította ki benne, hogy önkritikus, tökéletességre törekvő személyiségem legyen, akiben meg van a versenyszellem. Pozitív gondolkodásúnak tartom magam, aki a dolgok jó oldalát próbálja nézni, és bártan tekint a kihívások elé, hiszen ezek alakítják és finomítják személyiségünket. Sokan azt tartják rólam, hogy álmodozó vagyok – és talán igazuk is van.

Három évig tevékenykedtem AIESEC tagként, az utolsó évben, mint a helyi (Porto Alegre) egyesület elnöke. Több száz történetet kísérhettem végig nemzetközi környezetben, vezetők mellett, folyamatosan fejlődve – de nem szeretettem volna a szervezetnél végzett tevékenységemet egy tanulmányi út nélkül befejezni. Én is szerettem volna annak az örömnek a részese lenni, amihez oly sok hozzám hasonló fiatalt hozzásegítettem. A célállomásom Magyarország. A választásom azért esett erre az országra, mert Magyarországban országban rengeteg lehetőség rejlik. Nagyon izgalmas a történelme, a kultúrája, az emberek tudása és biztos sokat fogok tanulni tőlük az itt tartózkodásom során. Ráadásul olyan szervezetet kerestem, aki a 10 legsúlyosabb probléma közül az egyikkel foglalkozik. A Csányi Alapítvány a társadalmi egyenlőtlenségek leküzdéséért tesz erőfeszítéseket. Úgy gondolom, hogy tisztelendő és követendő példa, ha azok, akik tehetősek lehetőségekkel bírnak felkarolják azon embereket, akik hátrányos helyzetben vannak – ezzel is csökkentve a rétegek közötti szakadékot.

Pozitívan és örömteli szívvel nézek a jövőbe. Jó kapcsolatteremtő képességgel bírok. Szeretek sportolni, könyvet olvasni, sorozatokat és filmeket nézni, hangszeren játszani, országok történelmét, földrajzát tanulmányozni, és a világot mozgató trendekről és témákról beszélni, elmélkedni. Azt megtanultam életem során, hogy másoktól sokat el lehet tanulni. Így ismerve a saját értékeimet becsüljem és ne LEbecsüljem a másik embert.

Nagy várakozással tekintek a hat hét elé, mert kivételes lehetőségnek tartom. Minden erőmmel és tudásommal azon leszek, hogy viszonozzam. Megtisztelő, hogy Alapítványuk elfogadott és részese lehetek a munkájuknak, hacsak erre a rövid időre is!

Guillherme Borges – Búcsú

Elérkezett az idő, amikor búcsút kell mondanom. El kell köszönnöm az Alapítványtól, aki olyan nagy szeretettel vett körül megérkezésem óta. El kell köszönnöm egy helytől, ahol az önkéntesekkel kapcsolatos projektet kiváló módon koordinálják, ahol úgy éreztem magam, mintha csak otthon lennék, bár egy másik kontinensen voltam, és aminek hírét mindig nagy örömmel fogom vinni a nagyvilágba, mert büszke vagyok arra, hogy részese lehettem a programnak.

Nehéz búcsúznom – nekem nehezen megy. Ezt az Alapítványban mégis háromszor kellett megtennem: először Jászberénytől búcsúztam, aztán Pécstől és végül Szegedtől. Városoktól, gyerekektől, akik örökké bennem élnek majd tovább. Egytől egyig csodálatos gyerekek, akik az Alapítványban folyó egyedi és inkluzív munkának köszönhetően teljesednek ki.

Az utóbbi négy évben egy olyan szervezetnél dolgoztam (AIESEC), amitől sokat kaptam: engedte, hogy növekedjek, engedte, hogy nagyot álmodjak és megérlelte bennem, hogy részt vegyek egy ilyen gyakorlaton. Amikor az Alapítvány elfogadta jelentkezésemet, csak egy dolgot akartam, azt, hogy megajándékozzam az itt élőket egy különleges tanulási élménnyel és azzal a jóleső érzéssel, hogy ők is gyarapodnak. Bízom abban, hogy annak a megannyi jónak, amit itt kaphattam, legalább az egy százalékát sikerült visszaadnom. Az AISEC-ben vezetőként az emberekben rejlő lehetőséget próbáljuk kiaknázni, amihez nemcsak egy stabil és jól irányított szervezetre van szükségég, hanem partnerségre is annak érdekében, hogy sikert érjünk el. Az Alapítványnál töltött hat hetes gyakorlatom végén azzal a meggyőződéssel indulok tovább, hogy a támogatottak itt megkapnak minden szükséges előkészítést ahhoz, hogy a jövő vezetőivé válhassanak. Ezen felül az Alapítványban folyó munka hosszú távon közvetlen hatással van a környezetére, hiszen olyan alapelveket mentén dolgozik, mint például a társadalmi egyenlőtlenségek ellensúlyozása. Minden ember megérdemel egy esélyt és ez az Alapítványt igazi esélyt ad.

A Magyarországon töltött idő alatt sokat tanultam az országról, és a világról is. Megtanultam meglátni, érteni és tiszteletben tartani a másságot. Megtanultam, hogy az akadályok alázatos és fegyelmezett munkavégzéssel legyőzhetőek. Megtanultam, hogy a jövő a kezünkben van és kemény kitartó munkával elérhetjük azt, amit szeretnénk. Megtapasztalhattam, hogy az itteni emberek igen okosak és sugárzóak, de fényüket a bennük rejlő lélek adja. Hogy elcserélném-e egy másik gyakorlatra az itt töltött időt? Egészen biztos, hogy NEM.

Ha ezek után mégis megkérdezné: de hisz Magyarországról beszélünk?
Én azt válaszolnám: jobb helyre nem is mehetnék, pont erre van szükségem!

Ki kellett lépnem a komfort zónámból. Az a tér és szabadság, amit magányosságként éltem meg a kezdetekben, pont az biztosította a lehetőséget önmagam mélyebb megismerésére. A kezdeti nagyfokú szerénység és félénkség, a napok múlásával magabiztossággá alakult. A félelem, hogy valamit elrontok arra sarkalt, hogy dolgaimat még körültekintőbben készítsem elő… és hála Istennek nem mindent csináltam tökéletesen. Emberként követünk el hibákat, amiből tanulni lehet – nagyon köszönöm a támogató környezete, hogy lehetőségem volt tanulni. Egész őszintén, furcsa kimondani, de semmi panaszom nincsen: szervezettség, rugalmasság, empátia, elköteleződés – az Alapítvány négy fontos alappillére – az önkéntes szolgálatom ezek mentén lett terelgetve mindenki által. Nem emlékszem semmi olyanra, amit nem szerettem volna, vagy nem szeretnék az Alapítványban vagy a munkatársaiban. Boldogság tölt el, mert úgy érzem, hogy óriások mellett dolgozhattam, a munka óriásai mellett. Rengeteget tanultam, amit magammal viszek a hazámba. Egy ígérhetek, amíg rajtam múlik, addig csak a legjobb brazilokat fogom kiválasztani és továbbengedni, hogy részt vegyenek az Alapítvány munkájában. Ez a legkevesebb, amit tehetek.

Végül egy rövid személyes üzenet a mentoroknak: Folyatassátok ezt a csodálatos munkát, amit a rátok bízott gyerekek életében végeztek. Munkátok felbecsülhetetlen. A gyereknek: Csodálatosak vagytok, soha se szűnjetek meg alázatosnak lenni és SOHA ne hagyjatok ki egyet sem az Alapítványban kínált lehetőség közül. Biztos furcsán hangzik, de személyetekben találkoztam a jövő jogászaival, diplomatáival, könyvelőivel, politikusaival, tanáraival, mérnökeivel és számos olyan emberrel, akik képesek lesznek tenni a jövőért. A tanároknak: Számomra ez az elképzelhető legszebb hivatás, rajtatok keresztül formálódik és növekszik a fiatalok világról szerzett tudása. Köszönöm, hogy vagytok és külön köszönet azért, hogy hittetek bennem.

Időm lejárt, a hat hétnek vége. Nekem Magyarország az életet jelenti. Minden percét értékként élem/éltem meg és bízom benne, hogy az, amit adhattam egy nap majd valahol valamikor gyümölcsöt terem. A teljesség érzésével indulok útnak. A vágyam, hogy egyszer közületek mindenkit Brazíliában köszönthessek. Az ajtóm addig is nyitva áll, várva Benneteket.

Köszönöm Magyarország, Köszönöm Csányi Alapítvány
Támogatótok,
Guilherme Marroni Borges
Az AIESEC Porto Alegre-i elnöke 2016-2017

Dátum

2017. 03. 22.

Kategória

Önkéntes