Novemberi projektek

Novemberi projektek

Jászberény – Lego-robot programozás: “Nagy várakozás és izgalom előzte meg a jászberényi alapítványnál a beígért Lego csomag érkezését. Már a szerelőkészlet megérkezése előtt rákészült a 10 fős programozó palánta a tényleges munkára, azzal, hogy megismerkedtünk a készlet hardver és szoftver elemeivel. Föltelepítettük közösen a robot programozói felületét, és megnéztük milyen alkotóelemekből állítható össze a vezérlendő eszköz, megismerkedtünk a kimeneti-bemeneti eszközökkel (szenzorok, motorok) és az egész lelkével a programozható „téglával”. Így november elején a készlet megérkezésekor nem jelentett gondot, hogy nagyon ügyesen összeállítsuk az első programozható körhintákat. Az első segítő instrukciók után, elkészültek az egyszerű vezérlések, amiket le is teszteltünk, majd az esetleges hibákat javítottuk. A gyerekek nagyon gyorsan ráéreztek mennyi minden lehetőség rejlik a rpogramban és önállóan továbbfejleszetteék az egyszerű körhinta vezérlést, jobbnál-jobb ötleteket belecsempészve. Így a körhintánk már nemcsak elindult és megállt gombnyomásra, hanem gyorsult. lassult, sőt hangot is adott ki, némely esetben vigyorgó arcot megjelenítve a „tégla” képernyőjén.”  Zeke Lajos, fejlesztő tanár

Jászberény –  Természettudományi foglalkozás keretén belül önkéntesünk Csörgő Terézia, nyugdíjas kémia biológia szakos középiskolai tanárnő, kémiai kísérleteket vezetett a Jászság 3. csoport hatodikosainak. A sütő élesztőt hét különböző kísérletben vizsgálták a tanuló párok. A motiváló, kedv csináló kísérletsorozat teljesen elvarázsolta a gyerekeket. Tanárnő által feltett kérdésekre ügyesen válaszoltak, sőt nekik is sok kérdésük volt a kísérletezés közben. Januárban folytatjuk tanárnővel a foglalkozásokat a kísérletező gyerekek nagy örömére! Köszönjük!

“Nagyon tetszett a foglalkozás, a házi élesztős kísérletezés érdekes volt. Rájöttem, hogy nem is olyan egyszerűek azok a dolgok amik annak látszanak. Csörgő tanárnő nagyon érdekesen és érthetően elmagyarázta nekünk a kísérlet lényegét. A nagyi keltkalácsát, most már kicsit más szemmel is tudom nézni.” Oláh András Mihály Jászság 3.

Kaposvár – Sokan dolgoztak azért, hogy jó élményekkel gazdagodva jöjjünk haza kaposvári csoporttársaimmal együtt az őszi kirándulásunkról. Tavaly nagyon jó hangulatú tanulmányi kiruccanás részesei lehettünk, így idén is nagy reményekkel indultunk a projekthétvégére Sasrétre, amely Somogy és Baranya megye határán húzódik, gyönyörű erdei környezetben.

    

Témánk idén (Mátyás király tiszteletére) a középkor és a reneszánsz történelme volt, erre fűzte fel programjainkat mentorunk. Előzetes feladatunk is volt: többen készültek kiselőadással a korszakról: Mátyás király történelmi jelentőségéről, a reneszánsz zenéről, táncról, öltözködésről, fegyverekről, de arról is hallhattunk mit és hogyan ettek elődeink. Idősebb csoporttársunk Szalai Bálint a reneszánsz jegyében készített nekünk rendkívül finom és remek kacsapecsenye vacsorát, és a desszertről sem feledkezett meg, fáradhatatlanul sütötte nekünk a palacsintát is, de ne szaladjunk ennyire előtte, jöjjenek a tények. Ne csak a jó ételekről szóljunk.

Az érkezés és berendezkedés után kisvasúttal Almamellékre utaztunk. Dausek Nánditól megtudtuk, hogy ez egyike az ország legkeskenyebb nyomtávú vasútvonalainak. Almamelléken a kisvasút végállomásán egy kis helytörténeti kiállítást nézhettünk meg. Nándi boldog volt, hogy végre a lóvasutat is „vezethetett”.  A visszautat gyalogosan tettük meg, közben tavat, növényeket és sok érdekes madarat láttunk, volt időnk nagyokat beszélgetni is a nyolc órás gyalogtúrán, és a csípős hidegben meg-megállva csodálni az őszi erdő színeit.

  

A visszaérkezés után az egyéni projektek bemutatása következett, majd felnőtt hallgatóink (mentorunk Sasa, és Varga Máté történész) hasznos tanácsokkal láttak el minket a PPT bemutatóinkkal kapcsolatban. Ezt követte szerintem az egyik legérdekesebb program: Máté – aki régész is – a középkor harcöltözetét és hétköznapi öltözetét mutatta be. Az este korhű muzsikával folytatódott. A zenét a Liszt Ferenc Művészeti Iskola növendékei és tanárai szolgáltatták. Majd reneszánsz táncokat tanultunk: már tudjuk milyen a „páván” és azt is, milyen volt a reneszánsz idején az angol nemesek legkedveltebb tánca a country dance.

 Akinek még volt lendülete, történelmi aktivityben trenírozta elméjét, de voltak, akik a hangulatos faházak szobáiba visszahúzódva (ők voltak a lányok) a jó hangulatú beszélgetést választották a nap levezetéseként.

A vasárnapot reggeli tornával kezdtük, „alkalmi edzőink” Emma, Eszter és Dorci igazán kíméletesek voltak, a könnyű kis mozgástól (na meg a csípős reggelnek köszönhetően) gyorsan felébredtünk.

Délelőtt Máté még mindig tudott újdonságokkal szolgálni a középkor történelméről. Csoporttársunk Sárközi Peti szállásunk mellett lévő ős-bükkösbe kalauzolt minket. Kiselőadásából megtudtuk, hogy a telepített bükkerdőt több száz éve kivágták, majd a tarvágás után az erdő képes volt regenerálódni. Így alakult ki a ma látható ős-bükkös, amely az itt élő Báró Biedermann Rezsőnek köszönhető, aki nem engedte a fákat újra kivágni, mert ablakából erdőt akart látni. A legérdekesebb az volt számomra, hogy a bükkfa termése ehető, mivel eddig ezt nem tudtam. Továbbá nagyon meglepett, hogy a bükkfa több, mint 24 méteresre is megnőhet. A túra után élményekkel telten indultunk hazafelé. Jó lett volna még maradni. Hálával tartozunk az Alapítványnak, hogy ilyen tartalmas hétvégét tölthettünk megint együtt.

Fekete Lilla és Antal Dominik, Kaposvár 2-es csoport

„Az, hogy Mátyás királyról készíthettem kiselőadást nagyon jó volt, mert a történelem szerelmese vagyok. Kicsit úgy érezhettem magam, mintha a középkorban, Mátyás udvarában tölthettem volna néhány napot.”

Gyurka Péter, Kaposvár 2-es csoport

„Az előadásokkal nem csak az volt a cél, hogy a gyerekek önállóan felkészüljenek, bővítve meglévő ismereteiket, hanem az előadásmódra is oda kellett figyelniük. Ez utóbbiban még van hova fejlődni, de lesz lehetőség rá az “Otthon projekt” további alkalmai során. A két nap alatt nem csak a történelmi középkorral és reneszánsszal, hanem egymással is ismerkedtünk, ami építő volt mindenki számára.”

Varga Máté régész, Rippl-Rónai Múzeum

 

Pécs – Második alkalommal vehettünk részt a kreatív projekt órán. Ezen a pénteken honismereti vetélkedő volt. Pécs jellegzetes és érdekes helyeit, történelmi földrajzi területeit, épületeit ismertük meg részletesen. Sok név és helyszín ismerős volt, hiszen nap mint nap találkozunk velük, elmegyünk mellettük , előttük, mégis akadt egy csomó újdonság. A P1 és a P3 csoporttal együtt, közösen, vegyes csoportokban dolgozva vetélkedtünk és vidám jó hangulatban versenyeztünk egymással. Tippeltünk  épületek magasságait, épületek korát, összeraktuk a puzzle kirakót, hallgattuk pécsi zenekarok jellegzetes ritmusú zenéit. A faladatok kíváncsivá tettek minket. Érdemes városunkat sokféle oldalról megismerni. Balla Andrea Pécs 2-es csoport

  

András hava jött el. A népszokás szerint Márton napja az utolsó, Advent előtti vigasságban töltött nap. Ekkor kóstolót vesznek az újborból, ünneplik a fényt, mert napról-napra hamarabb jön el az este. Jóslattá válik a liba csontja, a bor mennyisége. A Pécsi Közösségi Házban megelevenedett a népszokás. A közép- és általános iskolás diákok kiscsoportba szerveződve, egymás tudására támaszkodva találták ki, alkották meg az érdekes feladatokat. Volt kitöltendő teszt, élő szobor, versalkotás, lámpakészítés, képalkotás. Gasztronómiai élmény koronázta a projekt délutánt.

Így láttuk mi….

Izgalmas délutánt töltöttünk együtt a Pécsi Közösségi Házban. Mindhárom csoport tagjai részt vettek a kreatív projektben. Érdekes feladatok vártak ránk. Közösen megnéztünk két kisfilmet, melyben a Márton napi hiedelmek, hagyományok elevenedtek meg. Ezt követően csoportokba rendeződtünk. Miután megkaptuk a feladatlapot felosztottuk a teendőket. Minden csoport bemutatta munkáját. Töltöttünk ki tesztet, kézműveskedtünk, verset és élőszobrot alkottunk. Nagyon tetszett mindannyiunknak ez a tartalmas délután. Köszönjük! Czulák Linda Pécs 3-as csoport