Természetismereti és nyelvi tábor – Kőszeg

Természetismereti és nyelvi tábor – Kőszeg

Már az első napon rengeteg élménnyel gazdagodtunk a kőszegi természetismereti és nyelvi táborban, amelyen 29 jászsági és szegedi fiatal vett részt július 10-16. között. A közösen megélt kalandokról a részvevők írtak összefoglalót, amelyet az alábbiakban olvashatunk:

Vasárnap reggel elindultunk úticélunk felé, melynek során a két csoport együtt érkezett meg Kőszegre az Alpokalja Panzióba. A kedves fogadtatás és a vacsora után találkoztunk Illés Péterrel, aki az előttünk álló hét programjait szervezte meg számunkra és elmondta a heti menetrendet és érdekességeket Kőszegről. Majd beszélgetéssel és társasozással zártuk az estét.

Hétfőn a reggeli után rögtön elindultunk Tömördre, ahol madarakat gyűrűztünk és ritkán látott növényekkel ismerkedtünk meg túránk során. A madárhálóban többek között csuszkát, széncinegét, barátka poszátát, kormos légykapót, kékcinegét és feketerigót is találtunk, ezeket összegyűjtöttük, majd gyűrűztük és közelebbről megvizsgáltuk őket. A mai napon nagyon sokat tanultam a madarak lakhelyéről, vonulási szokásairól, életéről, és nagyon sok izmos madár pocakot nézhettem meg. A növények eredetével is foglalkoztunk, pl. akác, galagonya, szeplős szegfű, nebántsvirág , dombi cickafű, ezerjófű és még sok érdekes gyógynövénnyel ismerkedtünk meg.

A túra után a szálláson nyelvi órákkal folytattuk a napot, nagyon izgalmas és érdekes angol interaktív játékokkal ismertük meg egymást. A németesekkel Berta Gábor és Hégete Alexandra kis-mentor, az angol A csoporttal Kohári-Nagy Boglárka önkéntes, míg az angol B csoporttal Zsombók Lídia és Juhász-Aba Nikolett kis-mentor foglalkozott. A vacsora elfogyasztása után elmentünk városnéző túrára Illés Péter bácsi vezetésével, aki részletesen mesélt nekünk a város történelméről. Kőszeg városában sok ház áll úgy, mint a középkorban. Régen rengeteg szőlő volt, amiből bort készítettek. Egy borozónak a külső részét meg is tekintettünk, amit úgy hívtak hogy Poncichter borozó, nagyon szép és régies volt a kinti rész. A szőlő a 19. század végére azonban kipusztult, egy gyökérevő tetű miatt, így vissza kellett telepíteni. A kőszegi vár udvarába is benéztünk, ahol megtudtuk, hogy a török ostrom alatt kapta a nevét Kőszeg. Utána átmentünk a város maketthez, ahol a régi épületek kicsinyített változatát nézhettük meg, valamint a főtéren lévő szobrokat is megnéztük, így találkoztunk Ottlik Géza, Herman Ottó, Liszt Ferenc arcmásaival is. Megtekintettük a két legöregebb templomot a Szent Jakab, és Szent Imre templomot, amelyek már 600 és 400 éve ott állnak. A túránk során még megnéztük a Hősök kapuját, a Szentháromság szobrot, a Festetics Palotát, a Forintos Mátyás bástyát, a zenélő kutat, zárásként pedig megnéztünk egy mocsárciprusi lombhullató fát.

Sas Maja Anna és Kovács Hanna Jászság 4-es csoport

Kedden reggel elindultunk Írott-kő túránkra. Ez nagyon érdekesnek ígérkezett, hisz sok-sok érdekességet tudhattunk meg túravezetőnktől,  Péter bácsitól, illetve Horváthné Korom Zita geológustól is. Például, hogy a Pennini-óceán itt helyezkedett el, de ez a gyűrődések során „kihalt”. Szóval egykor Magyarországon is volt óceán, és talán még most is lehetne. A  kirándulás közben kvarc  köveket is gyűjtögethettünk, és friss szamócát is kóstolgathattunk, de nem csak a szamóca volt a friss, hanem a Hörmann-forrás kútból ivott víz is. Eközben Gyöngyi néni egy tanulságos mesét olvasott nekünk. Az Írott-kő kilátóba is ellátogattunk, ahol gyönyörű volt a kilátás, emellett itt található az Országos Kéktúra nyugati végpontja is. A túránk során sikerült találnunk egy hatalmas vöröshangyabolyt, amelyet Kohári Bánk, csoporttársunk bemutatott nekünk. Elmondása szerint több, mint 50-200 királynő lehet benne és közelről meg is nézhettük őket. Péter bácsi a kezére csalogatott néhány hangyát, amelyek a bőrébe juttatták a hangyasavat, melynek erős, szúrós szaga volt. A túra végén busszal vissza indultunk a szállásra, majd egy kis pihenő után kimentünk a helyi sportpályára, ahol kellemes időt tölthettünk el focizással, tollaslabdázással, és különböző társasjátékokkal. Csodás nap volt! Petrovics Kármen, Lévai Lívia Szeged 3-as csoport

Szerdán reggeli után elmentünk Kőszegi Evangélikus Gimnáziumba, ahol szakmai programokon vettünk részt két csoportban. Az egyik csoport míg geológián, addig a másik biológia órán vett részt. Geológián régi kőzeteket, állatmaradványokat tekintettünk meg Horváth Csaba bácsival, mint például cápafogat, dinoszaurusz fogat, ametisztet, rózsakvarcot, kvarckristályt, korallt, rákollót és obszidiánt. Biológia órán megmutatták a mintavétel folyamatát és az élőlények azonosítását, ami rendkívül izgalmas volt. Emellett megfoghattunk egy jelzőrákot, amelyet a Gyöngyös folyóban találtak először. Ezután feladatokat csináltunk, ahol mi is azonosítottuk az élőlényeket. Meglátogattuk a Bechtold István Természetvédelmi Látogatóközpontot, itt fotókat tekinthettünk meg Kőszeg élőlényvilágáról. Az időbe még egy kis sövénylabirintus is belefért. A Chernel-kertet is megtekintettük, ahol több száz védett és érdekes növényt nézhettünk meg, mint például a tornyos tiszafát, a kárpáti sáfrányt, fekete kökörcsint, erdei gólyaorrot, bánáti bazsarózsát és az epergyöngyikét. Néhány sérült madarat is megtekintettünk, mint például gólyákat, fülesbaglyot, macskabaglyot, darázsölyvet és kabasólymot. A sérült madarakat védik, gondozzák, etetik. Ebéd után elindultunk a Holdfény Liget Kalandparkba, ahol különböző akadálypályákon mehettünk végig. Először az egész csoport a kisvonatra ült fel. Mielőtt felmehetünk volna az akadály pályákra, mindenkinek kötelező volt elvégezni a gyakorló pályát. Ezek után mindenki választhatott, hogy melyik pályán megy végig. A program végén sokan kipróbáltuk a szabadesést, ami egy hatalmas élmény volt, hiszen 13 méter magasból kellett leugranunk. Mindenki jól érezte magát és így az izgalmas napunk véget is ért. Tuba Eszter és Juhász Ráhel Rebeka Szeged 3-as csoport

A csütörtöki napot a kis-mentorok ébresztése után egy feltöltő reggelivel indítottuk. A reggeli alatt meglátogatott bennünket dr. Radoszáv Miklós operatív igazgató úr, aki egész nap velünk tartott. Ezután egy rendkívül természethez közeli nyelvi foglalkozásban volt részünk, amelyben rengeteg madárfajjal ismerkedtünk meg egy interaktív feladat során. Ebédet követően a mentoraink és Miklós bácsi segítettek a szállításunkban a túránk kezdési pontjához, ahol találkoztunk a táborunk programjait nagyban segítő Péter bácsival, aki végigkísért minket a utunkon. Először Magyarország legnagyobb kerületű fájához mentünk el, ami az évgyűrűk alapján több mint 600 évet élt. Ott tartottuk az első pihenőt. A túra alatt többek között olyan helyeket látogattunk meg, mint Magyarország egyik legnagyobb kerületű és valaha élt legidősebb fája, Kőszegtől kb. 5 km-re fekvő várbástya (melyet 20 évvel ezelőtt egy kilátóvá alakítottak), és egy Nyilas-diktatúrából visszamaradt bunker. A túra fénypontja maga a Hétforrás volt, melynél mindegyik Honfoglalás kori vezérünk kapott egy-egy forrást. A vacsoránkat követően elbúcsúztunk Miklós bácsitól és kezdetét vette egy kvíz játék, melyben az egész héten elhangzott anyagokból kellett számot adnunk a tudásunkról. Szerintem egy sokoldalú és izgalomban dús napban volt részünk. Laurinyecz Márkó és Hódi Zsombor Szeged 3-as csoport

 

Pénteken elindultunk a Fertőrákosi kőfejtőbe, a buszból gyönyörű tájat láthattunk, egy szép úttal gazdagodtunk. A kőfejtőbe érkezve a hegygerincen végig sétáltunk. Egy kis lépcsőzés után megtudtuk csodálni a tájat távcsövekkel. A távcsőbe nézve láttuk Európa legnagyobb szikes tavát. Amikor körbe tekintettük a Fertő-tavat, akkor láttuk a 4/5 részén az osztrák zászlókat. A magyar oldalon van a tónak a vízszabályozója. 1868-ban száradt ki a tó. A vízszint nem mindig vízszintes, hiszen a Kelet-Nyugati oldal között ellentétes, nyugati szél fúj, emiatt alkalmanként 80 cm a szintkülönbség a két partszakasz között. Hallottuk a Hany Istók legendáját, ami nagyon érdekes volt. A túránkat folytatva egy barlangba tértünk be, ahol vízi állatokat láttunk és kivetítve egy videót, hogy hogyan bányászták a követ régebben. A barlangban egy kiállítás formájában láttunk állatokat és ősmaradványokat. A megalodon olyan nagy állat volt hogy az állkapcsába / szájába belefértünk legalább öten. A barlangban színház is található, fűthető székekkel, ha valaki fázna. A barlangászat után tovább bandukolt a csipet csapat. Felmentünk egy kilátóba ami nagyon magas volt. Ez a túra véget ért sajnos, nagyon tetszett mindenkinek. Megálltunk a határ mellett, a Páneurópai Piknik Emlékhelynél ebédelni. Ebéd után elmentünk a Sopronkőhidai bányába, ahol 13 millió évvel ezelőtti csigaház maradványokat is lehet találni. A nagy melegben a legtöbben szorgosan gyűjtötték a csigákat. Az egyik csoporttársunk – Sas Maja – talált egy kagyló darabba kövesedett valódi igazgyöngyöt. Rengeteg sáskát, szöcskét láttunk, ez egy jó program volt. Neki indultunk a következő állomásra, ami egy kilátó volt, ott madarakat figyeltünk meg: nyárilúd , gólyatöcs és meglestük a barna réti héja fészkét. Utolsó állomásunk a csodaszép fertődi Esterházy-kastély volt. A napot és a tábort egy jó hangulatú zenés, táncos esttel zártuk. Pászti Alex és Török Márk Szeged 3-as csoport

Ez a hét nagyon izgalmas és mozgalmas volt, sok dolgot tanulhattunk Kőszegről és környékéről. Sokat túráztunk, sok növényt, állatot – főként madarakat – ismerhettünk meg. Megcsodálhattuk a héten Kőszeg szépségeit, értékeit, barátságos lakóit. A hangulat is mindig jó volt a két csapat között, az angol óráknak köszönhetően közelebbről megismerhettük egymást. Sok-sok izgalmas és tanulságos programon vehettünk részt, emellett a szálláson is remek volt a hangulat, minden kívánságunkat lesték. Nagyon szépen köszönöm ezt az elmúlt hetet amit együtt tölthettünk.💖☺️ Sas Maja Anna Jászság 4-es csoport

Köszönjük a fejlesztőknek, segítőinknek, a kis-mentoroknak, az önkéntesünknek, a buszsofőröknek és az Alpokalja Panzió vezetőjének – Jeszenszky Zsuzsának – az egész heti fantasztikus csapatmunkát és a kedves beszélgetéseket, tapasztalatokat, élményeket! Hábenciusné Balla Andrea és Novák Gyöngyi mentorok

További képek a Galériában láthatók!