Tervezés felsőfokon

Tervezés felsőfokon

A ma délután (január 20.) részt vehettünk a középiskolai pályaorientációs foglalkozás második előadásán. Interaktív foglalkozáson keresztül Orbán Máté, a Pécs 2-es csoport tagja bemutatta nekünk azt a külföldi egyetemet (University of Applied Science, Bécsújhely), ahol jelenleg tanulmányait folytatja. Prezentációja a külföldi egyetemeken való továbbtanulásról szólt. Kiemelte az idegen nyelv tanulás és a rendszeres felkészülés fontosságát. Nagyon sok érdekes és számunkra új információt tudhattunk meg az egyetemi oktatás rejtelmeiről. Máté a saját tapasztalatait és élményeit is elmesélte ezzel is közelebb hozva hozzánk a témát.

Nagyon izgalmas és érdekes információkban gazdag délutánban lehetett részünk melyet köszönünk a Csányi Alapítványnak és Orbán Máténak.   Orsós Dániel Pécs 3.

Január 20-án tartottam egy orientációs előadást a Pécsi Közösségi házban a Pécs 3-as csoportnak. Mint az alapítvány által támogatott külföldi egyetemista fontosnak tartottam, hogy kicsit tágítsam a látókörüket, és felhívjam a figyelmüket, hogy a lehetőségeiket nem korlátozzák le az országhatárok. Kezdetben a külföldi egyetemista létről beszéltem, hogy mik az előnyei, illetve a hátulütői, majd példaként bemutattam azt a felsőfokú oktatási intézményt, amibe én járok. Remélem, hogy amikor elérnek arra a pontra, hogy egyetemet kell választaniuk, majd visszaemlékeznek a szavaimra, és páran közülük nem félnek majd nekiindulni a nagyvilágnak, hogy új tapasztalatokkal, és élményekkel gazdagodjanak. Orbán Máté Pécs 2.