Egészségtábor Pécsett

Egészségtábor Pécsett

A mai nappal kezdetét vette a pécsi egészségtábor. Mozgalmas hétnek nézünk elébe! Délelőttönként a kis mentorok interaktív beszélgetéseken keresztül ismertetik meg a csoportot a mentális egészség fogalmával, a testmozgás elméletével és gyakorlatával. Szó lesz továbbá az ebben a korban már fontos haj- és bőrápolásról, valamint a szájhigiéniáról is. Ellátogatnak hozzánk a Budai Egészségközpont munkatársai, sőt, egy olimpikon is! Természetesen egy kis testmozgás sem hiányozhat.

A hét folyamán kalandjátékokkal várjuk a résztvevőket Pécs ikonikus helyszínein, például a Székesegyháznál és a Dzsáminál. Lesz kreatív program is: mindenki megfestheti a saját, egyedi mintázatú bögréjét. A mozizás sem marad ki, friss gyümölcsökből és zöldségekből salátát készítünk, fagyizunk és lazítunk is, hiszen a tábor nemcsak az egészségről szól, hanem a jókedvről és a kötetlen együttlétről is. Már nagyon vártuk ezt a hetet!

„Ezen a héten is fontos tudással és élményekkel gazdagodtak a gyerekek. A hét folyamán olyan témákat dolgoztak fel a kis-mentorokkal, mint a rendszeres testmozgás fontossága, a mentális egészség, az általános higiénia több aspektusa, köztük a bőrápolás, hajápolás, fogápolás és más hétköznapi alapvető dolgok, mint az illemhelyiségek használata. Mivel az egészséges életmódhoz hozzátartoznak emberi kapcsolataink, ezért a kommunikációs képességeket is fejlesztettük. Ezek mellett persze át is mozgattuk magunkat, közösen csináltunk bemelegítést, a gyerekek kitaláltak egy változatos tornagyakorlatot, amit aztán el is végeztek, még felülés és fekvőtámasz versenyt is tartottunk! Természetesen a játék is nagy szerepet kapott, így számháborúval és Twisterrel vezettük le a még megmaradt felesleges energiákat. A héten vendégek is megörvendeztettek minket, akiket mindig nagy örömmel fogadtunk mindannyian. Nagy Tímea kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó látogatott el hozzánk, aki mesélt nekünk életútjáról, az őt ért kihívásokról, és mindarról amit a siker vagy olykor az esetleges pofon tanított neki. Úgy gondolom, ő igazán remek példája annak, hogy kitartással és szorgalommal meddig juthat el az ember, még ha nem is látják benne mások a tehetséget. A Budai Egészségközpontból is eljött hozzánk két gyógytornász, Szabó Ágnes és Soósné Zimmer Teodóra, akik pedig a testről, azon belül is főként a gerincünkről meséltek. Miután közösen átvettük a leglényegesebb elméleti részeket, mint például hogyan is épül fel a gerincoszlopunk, vagy hogy milyen részekre osztható, különböző mozgásformákat, nyújtásokat végeztünk el. A gyakorlatokat nagyon lelkesen végezték a gyerekek, nem is csoda, jól elfáradtak a végére. Délutánonként különböző színesítő programmal igyekeztünk még meglepni a gyerekeket, így látogattunk el a Székesegyházba, valamint Gázi Kászim pasa dzsámijába, ahol egy feladatlap segítségével kellett felkutatniuk számos dolgot, miközben végig haladtak és így megismerték Pécs legnevezetesebb templomainak tagjait. Kreatív énünket is szabadjára engedtük bögrefestés közben, illetve megnéztünk egy francia vígjátékot, a Balhés vakációt is pihenésképpen a moziban. A meleg időjárást persze fagyival enyhítettük! Köszönjük mentorainknak és a Csányi Alapítványnak, hogy ismét eltölthettünk egy vidám közös hetet, már várjuk a következőt!” Csernyánszky Dzsenifer Pécsi Tudományegyetem, geoinformatika mester 1. éves hallgató Pécs 3-as csoport, Polgár Antónia Pécsi Tudományegyetem, pszichológia 2. éves hallgató, Gálffy Kíra Pécsi Tudományegyetem, vendéglátás-turizmus 2. éves hallgató, Henézy Zsanett Pécsi Tudományegyetem, gazdálkodás és menedzsment 2. éves hallgató, Pintér Vanessza Szegedi Tudományegyetem, szociálpedagógia 2. éves hallgató Pécs 1-es csoport

 

A táborban készült fotók a Galériában tekinthetők meg.