Alapvető Jogok Biztosának Hivatalánál

Alapvető Jogok Biztosának Hivatalánál

Péntek (február 24.) délelőtt az Alapítványnak köszönhetően eltölthettünk pár órát az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalában, ahol a hivatal két munkatársa, Dr. Lápossy Attila és Dr. Borza Beáta fogadott bennünket.

Joghallgatóként tudjuk, hogy milyen fontos szerepet tölt be a biztos az alapvető jogok érvényesülése terén, ezért nagyon hálásak voltunk a lehetőségért.
A látogatás alatt kaphattunk egy képet arról, hogyan is működik a hivatal, és feltehettük a minket érdeklő kérdéseket is azzal kapcsolatban, hogyan szervezik a munkát a mindennapokban, mik a legégetőbb alapjogi problémák most hazánkban, és hogy hogyan kérhetnek az állampolgárok segítséget a biztostól.

Nagyon lenyűgöző volt hallani, milyen hatékonyan tud működni a hivatal annak ellenére, hogy jogérvényesítési mechanizmusában nem rendelkezik kényszerítő eszközökkel. Reménykedünk benne, hogy a jövőben ismét alkalmunk nyílik majd egy kis időt eltölteni a hivatalban, akár mint látogatók, akár mint gyakornokok.
Szeretnék megköszönni az Alapítványnak, hogy lehetővé tette nekünk a látogatást a hivatalban.

Kiss János-Pécs 1, Kolonics Klaudia-Kaposvár 3, Lévay Melitta-Jászberény 1, joghallgatók