Biorektorok, giliszták, halbölcsők

Biorektorok, giliszták, halbölcsők

A legutóbbi természetbúvár Klub foglalkozásunk nem különösebben tért el a többitől, hiszen ismét a szabadban tevékenykedtünk. Míg a lányok vízmintát vettek a tavunkból és azt tanulmányozták, addig a fiúk kicserélték a fóliákat és tiszta vizet öntöttek az autógumikból kialakított biorektorainkban, amelyben a halaink táplálékait tenyésztjük.

Vízibolháink száma rohamosan megnőtt hála Peti bácsinak és persze a csapatunknak, így képesek vagyunk a tóba kihelyezett halakat ellátni természetes élelemmel. Bella és én elültettük a hajnalkákat is, miközben a fiúk kigazolták a kertet, így a borsóink miatt sem kellett már aggódnunk. Sajnos a gilisztafarmunk a nagy esőzés miatt kissé tönkrement, azonban az öt vödörből, négyet meg tudtunk tartani, melyekben igen szép számmal találtunk a gyűrűsférgekből.

A foglalkozás végén az aranyhalainknak készítettünk ívató ládát, és ívó fészkeket, reményeink szerint az elkövetkező hetekben sikerül szaporítani őket.

Makra Sarolta, szegedi 3-as csoport