Friss diplomások az Alapítványban

Friss diplomások az Alapítványban

Az elmúlt hetekben az Alapítvány által támogatott két tanuló egyetemi tanulmányai végéhez érkezett, melynek zárásaként sikeres államvizsgát tettek.

„Tavaly befejeztem a szakdolgozatom, melynek témája a nemzetközi emberkereskedelem volt, így már csak a sikeres államvizsga maradt vissza az egyetemi tanulmányaim befejezéséhez. Néhány hete ötösre államvizsgáztam a Pécsi Tudományegyetem Nemzetközi Tanulmányok szakán. Ahhoz, hogy diplomát szerezzek, két nyelvvizsga szükséges, így most, hogy felszabadult az időm, dolgozom a második nyelvemen, ami a német. Remélem sikeres vizsgát teszek és belevághatok életem következő fejezetébe.” Horváth Zsanett, Kaposvár 3
 
„Tavaly ősszel a Budapesti Corvinus Egyetem leendő Gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnökeként vágtam bele szakdolgozatom írásába, melyben a vidéken élők életszínvonalának javítását céloztam meg egy saját versenyképesség-növelő stratégia kidolgozásával. A február 6-i államvizsgám során a bizottság érdeklődését is sikerült felkeltenem, így a jeles osztályzat mellett bizottsági szóbeli dicséretben is részesültem felkészültségem jeléül. Néhány hét múlva már kezemben tarthatom az egyetemi tanulmányaim befejezését jelképező oklevelet, így az én életemben is hamarosan egy új fejezet kezdődik.” György-Dávid Valentin, Kaposvár 3