Becsöngettek! -Szülői értekezlet Szentesen

Becsöngettek! -Szülői értekezlet Szentesen

Szeptember első csütörtökén zsúfolásig megtelt a Közösségi Ház nagyterme régi és új csányisokkal: megnyitottuk az új tanévet, amelyben már a tavasszal beválogatott gólyáink is velünk tanulnak. A fejlesztői csapat bemutatása után a ránk váró feladatokat vettük sorra.

Igen dolgos év elé nézünk. A nagyokra újabb ICDL modulvizsga és nyelvvizsga vár. Mindez szinte csak bemelegítés lesz a tavaszi Portfólióvédésre! A fiatalok kellő elszántsággal és lelkesedéssel állnak e megmérettetésekhez és a tanulmányi szerződések aláírásával nyomatékot is adtak vállalásaiknak. A fenti célkitűzéseinken kívül a tanév során -ugyancsak a nagyokkal- a Maker’s Red Box „A jövő városa” projektjét is elkészítjük. Az órarend és a fontosabb közös programok ismertetése után a felmerülő kérdések megválaszolása következett, majd a családok még sokáig beszélgettek egymással, örülve a viszontlátásnak. -Kovács Sándor, Szentes 1. csoport mentora

A „Kicsikkel és szüleikkel” külön is folytattuk az értekezletet, nagyon sok megbeszélnivalónk volt. Így az órarend, a szállítás, iskolai kikérők, legközelebbi programjaink, pályázatok, év eleji felmérők, családi nap került szóba. Egyéni felzárkóztatás lemaradás esetén, pszichológus segítség kérése igény esetén, és még számos kérdésre keresték és kapták meg a szülők a választ ezen a délutánon. Szombaton elkezdődnek a foglalkozások, amit már nagy izgalommal várnak a jelenlegi 5. osztályosok.  -Őzéné Törőcsik Márta, Szentes 2. csoport mentora