Családi kavalkád Szentesen

Családi kavalkád Szentesen

Szeptember utolsó hétvégjén, egy gyönyörű őszi napon, programokban gazdag napot tölthettünk el. A csoport nagyjai és az idén beválogatott kicsik és a családtagok közös program keretében ismerkedtek egymással. Sűrű napot tudhattunk magunk mögött. A kicsik sorversenyen vettek részt, ahol volt izgalom, nevetés, versengés. Egy-egy oklevéllel zárult az eredményhirdetés. A győztes csapat mellett oklevelet kapott a legerősebb apuka és a legyorsabb anyuka is. Eközben a Közösségi Házban őszi dekorációk készítése zajlott. Készültek őszi ajtódíszek, tök-mécsesek, és a nyári levendula is most került dekoratív tasakokba. Felkerült a falra az új csoport neve dekorációs anyagból, mely dísze az ebédlőnek.  A szülők közösen előkészültek a kerti-partihoz. Tárcsán sültek a finomságok, ami salátával együtt került elfogyasztásra. A szülők által készített finom sütemények és Dominik szülinapi tortájának elfogyasztása után mindenki elégedetten indult haza kezében az otthonukat tovább díszítő kopogtatóval, levendula illatzsákkal. Köszönjük Mártinak, aki rendhagyó módon kovácsolta össze a két csoport apraja-nagyját és a szülőket. -Gulyás Szilvia, Korom Mária, Csík-Mezei Mária szülők

Galéria