Szülői érdekképviseleti fórum Szentesen

Szülői érdekképviseleti fórum Szentesen

Sor került az év 2. Érdekképviseleti fórum ülésére a szentesi Közösségi Házban. A jelenlévők között voltunk „régebbi” szülők, akik már tapasztalatból is tudtunk nyilatkozni az áprilisban beválogatott gyermekek szüleivel szemben. A témánk a „motiváció”, motivációvesztés, kezdeti lelkesedés hanyatlása. A témában sokféle vélemény elhangzott. A fiatalok életkora is döntő, hiszen, ha kamaszodnak, más „fontos” tényezők hátrálják a lelkesedésüket az alapítványi foglalkozásokon való részvétellel szemben. Egy dologban azonban közös véleményen voltunk, hogy a szülők jelenléte az Alapítvány vonatkozásában is nélkülözhetetlen. A szülő az, aki támogatja gyermekét, aki látja azt a lehetőséget, amit a fiatal még nem láthat életkori sajátosságából fakadóan. A mentor és a szülő közös együttműködésének eredménye a programban résztvevő fiatal aktivitása, jelenléte. Érdeklődve várjuk a közös éves Érdekképviseleti fórum ülését Mohácson. -Gulyás Szilvia szülő, Szentes 2.