Valami készül Kaposváron

Valami készül Kaposváron

A Kaposvári Közösségi Házban pezsgő hangulatban teltek az elmúlt hetek, napok: együtt készültünk a február 27-március 1. között negyedik alkalommal megrendezésre kerülő Vers – és Prózamondó Fesztiválra.  A versünnep minden évben különleges alkalom, hiszen a megtalált versek, a közös élmények és a színpadi szereplések egyszerre erősítették a fiatalok önbizalmát és a közösségi összetartozását.

Az elmúlt hétvégén is a fejlesztőórák – szövegértés és ICDL felkészítő – után a készülődésé volt a főszerep, Házon belül és kívül egyaránt. A tanulás mellett kicsik és nagyok, a csoportok egyetemistái, szülők, közösen válogatták és készitették elő a különböző ajándékokat; volt, aki a könyvek csomagolásáért felelt, mások az oklevelekkel, köszönőlevelekkel, vagy ajándék készítéssel foglalkoztak. A készülődés jó alkalmat teremtett arra is, hogy a fiatalok megtapasztalják az együttműködés örömét, és más minőségben ismerjék meg egymást.

Holnap indul a verselők ünnepe, a fesztiválnyitó már igazi művészeti csemege: vendégünk lesz a Trúba-moll zenekar Erdélyből, akik megzenésített versekkel gondoskodnak a közönség minőségi szórakoztatásáról február 27-én pénteken este 20.00 – 22.00 óra között.

Másnap, a szombat és vasárnap délelőtti versenyprogramok nyilvánosak, Öröm és megtiszteltetés lenne, ha minél többen hallgatnánk meg a szavalókat, akik két produkcióval készültek idén: kötelező elemként a versfesztivál idei tematikájból választottak, “a dalból vers” elmondásával. Illetve egy szabadon választott művel lépnek a publikum elé. Megzenésített versekkel is jegyzett négy produkció, akik részben saját költeményeiket, vagy ismert költő versének megzenésítésével lépnek fel, valamint egy-egy szabadon választott produkciót mutatnak be.

Idén sincs fesztivál szakmai program nélkül: szombaton délután négy alkotó műhelyben tapasztalhatunk és lehetünk többek: egyik a zenészeké; a másodikban a színpadi mozgást gyakorolhatják az érdeklődők; a harmadikban vászonra visszük verseinket élményfestés formájában; a negyedikben pedig a zsűri színművészeitől kaphatnak gyakorlati útmutatást a mesterségükről. Este a Csiky Gergely Színház Cyber Cyrano című előadását nézzük meg.

Nem maradnak a verselők arany, ezüst vagy bronz minősít és ajándékok nélkül; de azt gondolom ugyanilyen fontos lesz a zsűri tagjainak támogató értékelése is. Az idei ítészek: Nyirkó Krisztina, Martos Hagna, Nizsai Dániel színművészek; Balázs Attila a Csányi Alapítvány volt támogatottja – amatőr színjátszó, rendező; Skoda Valéria gyermek- és ifjúsági színházi rendező; Elekes Zoltán a Trúba-moll zenekar tagja. A Csányi Alapítvány ifjúságát képviseli a zsűriben: Szép Hanna Országos Kazinczy Szépkiejtési Verseny díjazottja – versmondó; Gázsik László pedagógus szakos egyetemi hallgató; Magyar Tímea gyógypedagógus hallgató a Kaposvári Campuson; Lassu Levente a Gyermekparlament képviseletében.

Mindez nem jöhetett volna létre a Magyar Agrár- És Élettudományi Egyetem Kaposvári Campusának odaadó együttműködése nélkül, amely az esemény helyszíne, és társ házigazdája lesz a Csányi Alapítvány Kaposvári Közösségi Házával együtt.

Tehát már csak egyet alszunk és várunk benneteket szeretettel!

Egyúttal kívánunk a Jász-Stones csapatának (a szintén ebben az időben zajló) országos döntőben a csapathoz méltó sikeres szereplést, innen is drukkolunk nektek jász társak!

A felkészülés képei a Galériában találhatók.