Kutatók éjszakája Szegeden

Kutatók éjszakája Szegeden

A szegedi 2-es csoportban immár hagyománynak tekinthető, hogy minden tanév elején részt veszünk a Kutatók Éjszakája programsorozaton az érdeklődő családtagokkal közösen. Az idei évben a Szegedi  Biológiai Kutatóközpont üvegházi kísérleteibe, az SZTE Éghajlattani Tanszék klímakutatási csoport elemzéseibe, az SZTE BTK régészeti kutatásiba pillanthattunk bele, a kitartóbbak a késő esti órákban a Gyógyszerészeti Kar kémiai kísérleteiben is részt vettek.

„Pénteki napon a Közösségi Házban gyülekeztünk az idei Kutatók Éjszakája rendezvény előtt, majd rövid uzsonna után Újszegedre a Szegedi Biológiai Kutatóközpontba utaztunk, ahol már vártak ránk túravezetőink, akik az üvegházakban nevelt kukoricák kísérleti fázisait, az üvegház új kabinjainak működését mutatták be számunkra.

A Biológiai Kutatóközpontból az SZTE Éghajlati és Tájföldrajzi Tanszékére látogattunk, ahol Dr. Gál Tamás tanszékvezető Tanár Úr Az éghajlat változik. Te változtatsz? – Klímaváltozás, extrém időjárás, városklíma című előadását hallgattuk meg az idei vizes projektünkhöz kapcsolódva. Az előadás után az épület pincéjébe lévő régészeti kutatási játszószobában ismerkedhettünk meg a Dél-Alföld szarmata régészeti feltárásaival.

A BTK épületét magunk után hagyva elindultunk vacsorázni a Dóm tér melletti kedvenc gyorséttermünkbe, ahol közösen átbeszélve a vacsora után még a közelben lévő Gyógyszerészeti Kar kémiai kísérleti termeit is meglátogattuk egy-egy rövid kísérlet erejéig.”

 

Pajor-Vincze Anna

szegedi 2-es csoport

További képek a galériában: