Kutatónap Csanyteleken

Kutatónap Csanyteleken

A hétvége folyamán ismét a kutatásé volt a fő szerep a szegedi és szentesi diákokból álló ifjú kutatócsoportunk számára a Szegedi Közösségi Házban.

A szentesi társainkat pénteken az angol órák után fogadtuk a Közösségi Házunkban, azzal a céllal, hogy ismét együtt töltsünk két izgalmas napot a vízi élővilág rejtelmeit kutatva.

Pénteken Makra Sarolta gyógyszerész hallgató kismentorunk tartott interaktív foglalkozást a kémia alapjairól, illetve a vizek vizsgálatában fontos paraméterekről.

A foglalkozásnak ezután kezdődött a kémiai gyakorlati része, amelyet a nemrég általunk berendezett „kutatópincében” töltöttünk vízvizsgálati megfigyelésekkel.

A nemrég kialakított algatermelő „bioreaktorunk” kémiai paraméterei mellett pionír társulásban jelenlévő kerekesférges vízmintát és a kerti tavunk vízmintáit vizsgáltuk be kiemelve a foszfát-, nitrát- és oxigéntartalmát.

A mérések feljegyzése után az eddigi eredmények adatait elemeztük, amit az elmúlt hetekben folyamatosan rögzítünk.

Eddigi észrevételünk alapján a szerves anyagban dúsított biorektor pH és foszfát értékei folyamatosan emelkedtek az algák egyedszám növekedésével.

Ezután a beállított rendszereink fito- és zooplankton vizsgálata következett  több mintavételből.

Algás rendszerünk Chlorella és Scendesmus mintázása:

Bosmina és Rotatoria fajok a partfürdői mintákból:

A késő estébe nyúló vizsgálatok után elindultunk pihenni, hogy másnap hajnalban frissen kipihenve tudjunk elindulni a terepi foglalkozásunk helyszínére a Csanyteleki Halgazdaságba, ahol a csukák szaporításának módszereinek bemutatása vár ránk.

Másnap kora reggel érkeztünk a halgazdasághoz, ahol Szabó Zoltán a halgazdaság tulajdonosa és vezetője várt minket a csukák mesterséges szaporításának bemutatásával. Sajnos a hirtelen lehűlt levegő nem kedvezett a  szaporítás gyakorlati folyamatának bemutatásának, de ettől függetlenül teljes információt kaptunk a szaporítás menetéről.

A helyszínre kitelepített eszközeinkkel mikrofotózásra is volt lehetőségünk.

Helyszínen készült fotóink kandicsrákokról, hipofízisről és természetesen csuka ivadékról:

A haltenyésztési eljárások ismertetése után a halastavak madárvilágát kaphattuk lencsevégre, majd Mórahalomra utazva a madármonitoring megfigyelésekkel folytattuk munkánkat.

Csanyteleki fotóink szürkegémekről, sirályokról:

Mórahalmi madármonitoringuk: gólyatöcsök, cankók, nyári ludak:

Este a Közösségi Házba visszatérve ismét az adatrögzítésé volt a fő szerep, majd kitartóan a mikroszkópikus fotózás technikáit gyakoroltuk hazaindulásig:

Ezúton szeretnénk megköszönni Szabó Zoltánnak a Csanyteleki Halgazdaság vezető tulajdonosának és Karikó Katalin mikrobiológusnak a szakmai- és anyagi támogatást!

Mikics Péter

mentor

Fotóink a galériában tekinthetőek meg: