Csörgő Terézia

Öt éve, hogy a Csányi Alapítvány önkéntese lettem Jászberényben. Az eltelt évek alatt sok értékes diákkal ismerkedtem meg, akikkel jó volt együtt dolgozni. Öröm volt látni, hogy élvezték a természettudományi szakkörben a kísérletezést, s egyre ügyesebben dolgoztak. A kémia tantárgy rejtelmeit igyekeztünk megfejteni a segítő foglalkozásokon, s próbáltam bebizonyítani, hogy nem ördögtől való tantárgy a kémia. Büszke vagyok a kiemelkedő képességű, nagyszerű logikával rendelkező, ma már egyetemista Kovács Vikire. Sok órában dolgoztunk együtt a kémia felvételire való készüléskor, Viki hatalmas szorgalommal, maximumra törekedve végezte el a kapott feladatokat.

Voltak persze kevésbé sikeres tevékenységeink is, de ezt mindig indokolni tudták a diákok, betegség, sok iskolai munka, időjárás, stb. volt a befolyásoló tényező. Ez azonban csekély esetben fordult elő.

A mentorok 24 órát igénylő munkáját látva Juhász Gyula költő szavai jutnak eszembe: „A tanárt nem a pápaszem, a notesz és a tekintély teszi, hanem a lélek és az értelem csodálatos egyesült fogékonysága a gyermek álmai és vágyai iránt.” Mindent megtesznek azért, hogy mentoráltjaik az Alapítvány célkitűzése értelmében rátaláljanak a nekik megfelelő, helyes útra, elérjék a céljukat.

Csak gratulálni lehet a Csányi Alapítvány létéhez, munkájához.

Csörgő Terézia nyugdíjas biológia-kémia szakos tanár

Dátum

2017. 03. 22.

Kategória

Önkéntes