Szegedi Szabadtéri Színház

Szegedi Szabadtéri Színház

Szegedi Szabadtéri Színház

Pénteken augusztus 18-án lehetőségünk adódott megtekinteni a Szegedi Szabadtéri Játékokon a Notre Dame-i toronyőr című előadást. Magyarországon most először mutatták be, a világ számos országa után ezt a nagy sikerű musicalt, melyet Viktor Hugo regényéből írta az Oscar-díjas csapat, Alan Menken és Stephen Schwartz. Az előadás hangulata megidézte a híres francia katedrálist. Fantasztikus élményben volt részünk, hiszen az előadás remek volt, és a csoportból szinte mindenki most volt először a szegedi szabadtéri játékokon. Szerintem elmondhatom, hogy mindenki számára nagyon tetszett.

Az előadás előtt egy hamburgerezőbe ültünk be, ahol megbeszéltük a nyári élményeinket. Két hiányzó csoporttársunk jegyeit édesanyám és nagymamám kaphatta meg, amiért nagyon hálásak vagyunk az Alapítványnak.

Nagyon szépen köszönjük!

Bánhidi Viktória Szeged, 1-es csoport