Szülői értekezlet Mohácson

Szülői értekezlet Mohácson

A 3-as csoport megtartotta félévi szülői értekezletét, amelynek középpontjában az előző tanulmányi időszak értékelése állt. Pozitív hírként hangzott el az ösztöndíjösszegek emelkedése, így a kiemelkedő teljesítményt nyújtó diákok még nagyobb elismerésben részesülhetnek, ezzel is ösztönözve a szorgalmat és a kitartó munkát. Szó esett a második félév tervezett programjairól is. A csoport tagjaira tanulmányi kirándulások, tematikus projektnapok és sportesemények várnak, valamint már folynak a nyári táborok előkészületei is. Külön napirendi pont volt a mobiltelefon tudatos és mértékletes használatára való felhívás. Hangsúlyozva lett a pontosság, a rend a fegyelmezett magatartás és a kiadott feladatok időre való elkészítésének fontossága is. Nagyon lényeges, a megfelelő viselkedés, az egymás iránti tisztelet és a pontos érkezés, mivel ez alapfeltétele a nyugodt, eredményes tanulási környezetnek. Végezetül szó esett a szülőkkel való kapcsolattartás és együttműködés jelentőségéről. Az értekezlet összességében konstruktív hangulatban zajlott, és megerősítette, hogy a közös cél a gyermekek fejlődésének támogatása mind tanulmányi, mind nevelési téren.

Éles Annamária, mentor

 

Február 19-én tartotta félévértékelő szülői értekezletét a Mohács–1-es csoport. A találkozó jó hangulatban zajlott, hiszen az elmúlt hónapok eredményei okot adtak az örömre, mert a tanulók sikeres időszakot zártak, 0,2-et javítottak a tanulmányi eredményükön, közülük heten
ösztöndíjban részesülnek.
A szülők örömmel és elismeréssel hallgatták a részletes beszámolót gyermekeik tanulmányi munkájáról, fejlődéséről és elért eredményeiről. Külön figyelmet kapott a központi felvételi vizsgák eredményeinek értékelése is. A diákok magabiztos teljesítményt nyújtottak, és
mindenki olyan középiskolát jelölt meg, ahová reális eséllyel nyerhet felvételt. Ez a tudatos pályaválasztásnak köszönhető.
Az értekezlet második felében a következő félév feladatai és kiemelt programjai kerültek napirendre. Részletesen szó esett az Életút Fesztivál tervezett programjairól, ahol bemutatásra kerül a Mohács 500 projekt is, amely izgalmas lehetőséget kínál a diákok számára a helyi értékek és történelmi hagyományok megismertetésére, valamint aktív közösségi szerepvállalásra. A megbeszélésen jelentős érdeklődés övezte a külföldi nyelvi táborok témáját is. Ezek a programok nemcsak a nyelvtudás fejlesztését segítik, hanem önállóságra, nyitottságra és
kulturális érzékenységre is nevelik a résztvevőket. Az értekezlet kötetlen beszélgetéssel zárult.

Juhász Ildikó, szülő