Tehetségutak

Tehetségutak

„Tehetségutak-Közép Európában” címmel konferenciát szerveztek, a Nyugat-Dunántúli régió és a szomszédos országok tehetséggondozó közösségeinek, kapcsolat építésre, szorosabb szakmai együttműködésre és tehetséggondozó programjainak bemutatására, Győrben, november 23-án.

A konferencia plenáris ülésén a szomszédos országok képviseletében, Csehországból: Dr. Eva Vondráková pszichológus, Szlovéniából: Tanja Bazic vezető tanácsadó előadását hallhattuk. Ízelítőt kaptunk Szlovénia iskola rendszeréről, az iskola rendszerben megvalósuló tehetséggondozásról.  A tehetséggondozó program működésének nehézségeiről. Csehország tekintetében az előadó hangsúlyozta a tehetséggondozás kiterjesztését, annak anyagi támogatását, illetve a szülő és pedagógusok közötti kapcsolat folyamatos építését, fejlesztését. Mindkét előadó elmondta, hogy a tehetséges gyermek a tradicionális iskolai keretek között nem tud kibontakozni. Tehetsége elveszhet, ha a megfelelő fejlesztés – a megfelelő környezetben, hozzáértő szakemberek nélkül és mentor hiányában – nem elérhető számára.  Prioritásként fogalmazták meg, hogy az oktatásnak a változást kell támogatni és ehhez „eszköz” a jól képzett és elhivatott tanár és mentor, valamint a jól kiépített és hatékonyan működő tehetségsegítő, fejlesztő hálózat.

Tehetségfejlesztés a vállalatok szempontjából – Süveges Gergő által moderált – kerekasztal beszélgetés hallgatóiként megtudhattuk, hogy a vállalatok igazgatói számára nehéz megtalálni a kreatívokat. A hajtóerő, a figyelem, a döntés és a felelősségvállalás fontos kritériumai az ideális szakemberjelölt megtalálásában.

A szekció ülésen – az alkotás és kreativitás szerepe a tehetséggondozásban címmel – szlovák és magyar ötletekről, modern technológiák alkalmazásáról, lehetőségekről hallottunk.

Köszönjük az Alapítványnak, hogy lehetővé tette a konferencián való részvételünket, nagyon hasznos és tartalmas napban volt részünk!

Nagy Edina, Borsy Luca pécsi mentorok