Történelmi és honismereti tábor

Történelmi és honismereti tábor

Úton Erdélybe

Elérkezett a nap (június 21.), amit már nagyon vártunk. Kora reggeli órákban indultunk Erdélybe, hogy kezdetét vegye a történelmi és honismereti tábor Csíkszeredán. Kaposvár 3-as csoporthoz csatlakozott a Jászság 1-es csoportja. A jászberényi rövid pihenő után, még a határ előtt Berettyóújfalun megebédeltünk, majd irány a határ. Sok-sok km volt még előttünk, de Erdélyben a csodálatos táj feledtette velünk az út fáradalmait. A késő esti órákban érkeztünk meg a szállásunkra, Csíkszeredára, ahol nagy szeretettel fogadtak bennünket. A finom vacsora elfogyasztása után megbeszéltük a holnapi programot, majd mindenki elfoglalta a szobáját és nyugovóra tért a hosszú út végén.

Szélesi Tamás, Deák Sára

Kaposvár 3

Erdély 2. nap

A hosszú utazást kipihenve, (június 22.) egy ínycsiklandozó reggelivel indítottuk a napot. Nemes Hortenzia vezetésével megismerkedtünk Csíkszereda nevezetességeivel. Voltunk az Angyal templomban, Tapsok terén, a Mikó várban.  Sok érdekességet megtudhatunk, sok szép helyen jártunk és eközben fagyiztunk és jól éreztük magunkat. Ebéd előtt még elmentünk a megye múzeumába, ahol sok mindent megtudhattunk a helyi gazdák mindennapjairól. Délután a Márton Áron Gimnáziumban buborékfociztunk, amit nagyon élveztünk. Egy nagyon interaktív napon vagyunk túl, kíváncsian várjuk a tábor többi napját.

Bolyós Roland Márk, Nagy Dávid Martin

Jászság 1.

 

3. Tusnádfürdő környéke

A zuhogó eső miatt a napot a tusnádfürdői wellness-ben kezdtük. Nagyon jól esett az év fáradalmait kipihenni, és szívesen mennénk vissza a hét folyamán. A nap kisütött és mi is felfrissülve hagytuk el a fürdőt. Megnéztük a helyi templomokat, ezt követően egy finom ebéddel folytattuk napunkat. Utunk egy kilátó felé vezetett, ahol a szemfülesebbek egy kis medvebocsot is megpillanthattak. Meglátogattuk a Nyergestetői-emlékművet, majd a vállalkozó kedvűek egy vidám hangulatú túrát tehettek a hegytetőre, ahol gyönyörű kilátás várt bennünket. Sok új élménnyel térhettünk vissza a szállásunkra.

Merkl Loretta, Nógrádi Nóra Mercédesz, Tar Viktória, Terestyényi Anna  K3

4. nap Erdély

A mai nap folyamán meglátogattuk az 1000 éves határt, a gimesi-szorost. Az őrháznál fontos információkat tudhatunk meg a Rákóczi várról és annak maradványairól. Később egy túra keretében a var maradványairól megcsodálhattuk a kilátást. Ezután felsétáltunk a Kontumáci kápolnához. A túra után elmentünk, hogy elfogyasszuk ebédünket a Deáky panzióban, ahol a tulajdonos, Deáky Péter volt igazgató mesélt Gyimesbükk történelméről. Az első fogás csorbaleves volt, a főétel pedig az erdélyi specialitás, a rókagombás borjúpaprikás volt, amit jó ízűen elfogyasztottunk. Miután jól laktunk folytattuk utunkat a Csikszépvizí-tóhoz ahol kacsáztunk egy kicsit. Végül a nap lezáráskép megszemléltük Csíksomlyó ragyogó templomát, majd felmásztunk a minden évben megrendezett híres búcsú helyszínére. Élményekben gazdag napunk volt, amely során kellően elfáradtunk.

 

5. nap

A mai napot, Hétfőt a finom reggeli után Székelyudvarhelyen kezdtük, ahol megnézhettük a háború székely áldozatainak emlékparkját és az emlékmű mellett található a magyar történelmet befolyásoló székely fejedelmek, királyok, politikusok mellszobraiból álló emlékparkot is megtekintettük. Ezután meglátogattuk a világhírű parajdi Sóbarlangot, ami grandiózus méreteivel képes lenne egész Európát ellátni sóval több éven keresztül. Itt eltöltöttünk egy kis időt, megismerhettük a barlang történetét, annak bányászással kapcsolatos múltját. A barlang után részt vehettünk egy autentikus székely ebéden, ami a vendéglátó családja által nagy szeretettel készített saját termékekből készült. Ebéd után elmentünk Korondra, ahol megismerhettünk a székely kézművesipar szépségeivel, sajátosságaikkal és vehettünk magunknak apróbb dolgokat ezekből a termékekből. A nap lezárásaként pedig meglátogattuk Farkaslakán Tamási Áron, zarándokhellyé vált emlékhelyét, ahol leróhattuk tiszteletünket, a székely és magyar irodalom egyik jelentős képviselője előtt.

 

  

6. nap

A mai napot a reggeli után egy szabad programmal indítottuk Csíkszeredában. Sok helyet meglátogathattunk a város központjából a Taps-tértől kiindulva és sok kulturális programban vehettünk részt. Meglátogattuk a város piacát, és bemehettünk a város legszebb boltjaiba Nemes Hortenzia vezetéséve. Az ebédet Csíksomlyón a Csíksomlyói-úton kaptuk meg a Jakab Antal házban, amiről sok érdekességet elmesélt Hortenzia. Megtudhattuk a ház régen a városháza volt, de a helyi székelyek nem szerettek volna a város központjában a központot, így odébb vonultak az épületből, ami napjainkban panzióként működik. A finom ebéd után Tusnádfürdőre indultunk el, ahol találkoztunk Balla Szabolccsal, aki megmutatta Tusnádfürdő kalandparkját. Sok pályát kipróbálhattunk és jól éreztük magunkat a Tusnádi-tó mentén. A kalandpark után megizzadva meglátogattuk a közelben lévő magyar templomot. A vacsorát különleges módon a „későn kelők” egy ő általuk tálalt vacsorával kompenzálták. Nagyon jól éreztük magunkat, várjuk a holnapi nap programjait!

 

Bolyós Roland Márk,

Jászság 1.

 

Erdély 7. nap:

A mai napot a madéfalvi-veszedelem áldozatainak állított emlékműnél kezdtük, ahonnan néhány percnyi megemlékezés után tovább indultunk a Lázár-kastély felé. A kastély sajnos zárva volt, de kívülről körbejártuk, és tettünk egy kis sétát Szárhegyen. Majd egy kilátó következett, ahol hatalmas marhacsordán vergődtünk át. Nem csak a helyi marhatartókkal, de a méztermelőkkel is beszédbe elegyedtünk, tőlük sok érdekességet hallottunk. Gyönyörködtünk a kilátásban, majd elindultunk a Gyilkos-tóhoz, ami körül egy jó kis túrát tettünk az eső ellenére. Túránk után megkóstolhattuk a helyi különlegességeket, mint például a puliszkát és a miccset. Megtudtuk, hogy a puliszkát Erdélyben kenyér helyett is gyakran fogyasztják. Csíkdánfalván meglátogattuk a vártemplomot, majd megálltunk Zsögödön megkóstolni a helyi forrás gyógyvizét. Elmentünk a Nagy Imre erdélyi festő emlékére felállított galériában, ahol a festő műveiről és életéről hallgathattunk meg egy előadást a galéria vezetőjétől. A napot és a hetet egy vidám kis táborzáróval fejeztük be, melynek hangulatát tovább fokozta néhányunk által előadott produkció. Köszönjük ezt a hetet, mindenki nagyon jól érezte magát, reméljük, hogy jövőre is egy ehhez hasonló táborban vehetünk részt.

 

Bolyós Roland Márk, Versényi Virág

Jászság 1.

 

 

Ez volt az első alkalom, hogy önkéntesként és egyben idegenvezetőként vehettem részt egy történelmi és honismereti táborban. Örömmel fogadtam a hírt, hogy szülőföldemet mutathatom be. A tábor alatt bizonyosult bennem, hogy olyan közegnek lehettem része, ahol gyerekek egyaránt elfogadják egymást olyannak, amilyenek, mindenki szeretettel fordul a másik felé. Örülök, hogy ehhez a társasághoz volt szerencsém. Úgy gondolom, hogy nyomot hagyott a tábor a gyerekekben, nem utolsó sorban bennem. A tábor folyamán készült képek is magukért beszélnek, mindenki lelkesen teljesítette az akadályokat, még hacsak túráról volt is szó. Önkéntesként igyekeztem összeszedni és átadni azokat a lényeges információkat és adatokat az adott településekről, amelyek bővíthetik,szélesíthetik a fiatalok látókörét. Nagy örömömre feszült figyelemmel és érdeklődéssel hallgatták ezeket. Remélem a diákok kedvet kaptak,hogy majd a közeljövőben újra meglátogassák Erdélyt.

Nemes Hortenzia

Idén másodszorra vettem rèszt Csányi Alapítvány nyári táborában. Tavalyhoz képest így már ismerős arcokkal találkozhattam, amikor felszálltam a buszra Budapesten. A tábor ő még sohasem jártam Erdélyben, így kíváncsian vártam az utazást. Ennek ellenére számomra a tábor legnagyobb pozitívuma, hogy bepillanthattam a Csányi Alapítványosok életebe, többet megtudhattam a helyzetükről és hogy mikben segíti őket az alapítvány. Esténként segítettem a napi beszámolók lefordításában és én voltam megbízva, hogy minden rendben legyen az esti meccsnézéseknél. Összességében csakúgy, mint tavaly idén is rengeteg tapasztalatot szereztem és nagyszerű élményekben volt részem. Remélem, hogy jövőre is lesz lehetőségem részt venni a nyári táborban.

Szalai Marcell

 

Idén először vettem részt táborban, mint kismentor. Tábor előtt nagy izgalomban voltam, hogy milyen lesz így a tábor. De szerencsére minden egyes Csányis társam hihetetlenül kedves és aranyos volt. Nagyon jó volt újra Erdélyben lenni, főleg így, hogy a hangulat mindig nagyon jó volt. Azt hiszem életem egyik legjobb hete volt és biztos vagyok benne, hogy jövőre, ha lesz rá lehetőség, önkéntesként újra részt veszek  valamilyen táborban.

Frigur Mariann