Robotprogramozás

Robotprogramozás

Április 27-én, szombaton a kecskeméti Bányai Júlia Gimnáziumban jártunk, ahol a Jászság 3-as csoport három tagja részt vett a X. Robotprogramozó Országos Csapatversenyen. A csapat tagjai: Horváth Ferenc, Szücs Márk és Kaszab Kristóf, akik a 6. osztályos korcsoportban indultak. Kísérőként én is reszt vettem és szurkoltam nekik. Izgultunk, mivel csak fél éve kezdtük el a Lego robot programozást, és még sosem jártunk ilyen versenyen.

A kora reggeli érkezés után regisztráció következett, majd átvettük a robotunkat, elkezdődött a megnyitó, amelyen a Lego robotika világszínvonalú versenyeiről hallhattunk és nézhettünk  felvételeket. Ezt követően a gimnázium kitüntetett tanulói előadást tartottak az általuk kutatott témákban: Ardunio fejlesztőpanelek és Hogyan gazdálkodjunk a vízzel?

11 órakor elkezdődött a mi korcsoportunk versenye, ahol lelkesen készítettük a feladatokat. A programozásra 80 percünk volt, ami alatt négy feladatot kellett megoldanunk. Ezek között voltak számunkra nehezebbek is. Miután elkészültünk, elfogyasztottuk a finom ebédet. A délután az értékeléssel telt, mely során be kellett mutatni az általunk készített programozásokat. Miután megtörtént az értékelés, türelmesen várakoztunk az eredményhirdetésre.

A hosszúra nyúlt nap végén aztán fény derült a helyezésekre, a csapatunk a 15. helyen végzett. Nagyon sok élménnyel és tapasztalattal gazdagodtunk, hiszen ez volt az első robotprogramozó verseny, amelyen részt vettünk! Szeretnénk jövőre is megmérettetni tudásunkat! Köszönjük a felkészítést Zeke Lajos informatika fejlesztőtanárunknak, valamint Andi néninek és Bencének, hogy végig velünk voltak! Oláh András Jászság 3-as csoport