Csapatépítő Családi Nap

Csapatépítő Családi Nap

“Ismerkedős Családi Napon vehettünk részt a Csányi Alapítvány Szeged 1-es csoportjával az Eco-parkban. Összekovácsolta a társaságot, hogy igyekeztünk mindent együtt csinálni, már a bevásárlástól, salátakészítésen át a húsok, zöldségek megsütéséig. Szerencsére mindenhez volt szakértelem, vagy segítő szándék.  Közben beszélgettünk, ismerkedtünk és szép lassan megtanultuk összeismertetni a „csányis „ gyerekeket a szülőkkel. Ennél már csak a gyerekek érezték jobban magukat. Persze nekik könnyebb, ők már ismerik egymást. Így aztán kosárlabda, biliárd, társasok és kézműveskedés, ping-pong között szaladtak nagy lelkesedéssel, útba ejtve a süteményes asztalokat is. Nagyon jó volt, hogy a nagyobb „csányis”  gyerekek-fiatalok is ott voltak, akiket a kicsik már jóbarátként, példaképként tartanak számon. A nap legnagyobb „kalandja” a kalandpálya volt a gyerekeknek – a felnőtteknek pedig a közös sütés-főzés. Nagyon szép nap volt, köszönjük!” Horváth Katalin szülő, Szeged 1-es csoport

„…Tetszett, hogy a helyszín fás környezet, igényes külső-belső terekkel. A kalandpályán mi szülök segítettük a fiúkat, ami arra volt jó lehetőség, hogy gyermekeinkkel együtt egy felejthetetlen élményben lehetett részünk. A két apukának köszönet az ízletes grilles husiért és zöldségekért! A legfinomabb számomra (és Tasi szerint is) a krumplisaláta volt, melynek elkészítését az egyik anyukának köszönhettük. Márkó anyukájával jót beszélgettem. Még telefonszámot is cseréltük. Más anyukákkal is jót beszélgettem evés közben. Gyermekemnek Tasinak nagyon tetszett a kalandpálya. Búcsúzás után a Halászléfesztiválra indultunk, de végül Fanniékkal együtt mentünk haza. Egy szónak is száz a vége: Nagyon jól éreztük magunkat! Köszönjük ezt a napot!” György Ivett szülő, Szeged 1-es csoport