Szóbeli nyelvi verseny Jászberényben

Szóbeli nyelvi verseny Jászberényben

Az angol nyelvi verseny írásbeli fordulói után március elején szóban kellett megmutatnunk a tudásunkat. A Jászberényi Közösségi Házban ilyenkor több napon keresztül, több teremben is vizsgáznak a csoportok. A nagyobb csoportokból   a kiválóan beszélő fiatalok is bent ülnek a teremben és segítenek a fejlesztőknek a vizsgán. A szóbeli fordulókra várakozva a folyósón, vannak, akik még készülgetnek, vannak, akik csak izgulnak, ameddig sorra nem kerülnek.  A vizsgán húzunk tételt, vagy témakört kapunk, amikről a kis-mentorok is kérdezgetnek. Én szívesen beszélgetek bármiről angolul, de azért izgultam is, mert nagyon szeretnék az Alapítvánnyal a nyáron ismét kiutazni Angliába.

Németh Henrietta Jászság 1-es csoport