A fenntartható divat

A fenntartható divat

„A Környezettudatosság projektben, a ruhaiparral foglalkozunk, a fast fashion káros hatásait is vizsgáljuk. (Azok a boltok tartoznak ebbe a kategóriába, melyek azért jöttek létre, hogy a legnagyobb divatházak trendjeit lemásolva elérhető áron juttathassa el az aktuális divatnak megfelelő darabokat.) Ezzel kapcsolatban kérdőívet készítettünk, amit már 160-an töltöttek ki, ezeket az eredményeket fel fogjuk dolgozni. E mellett fontosnak tartjuk bemutatni, hogy hogyan lehet újrahasznosítani a ruhákat, ezért szeretnénk egy divatbemutatót és egy garázsvásárt is rendezni nyár elején azokból a ruhákból, amiket saját kézzel alakítottunk át. Szerettünk volna egy szakértővel interjút készíteni, ezért Korn Anitát, aki neves TV műsorokban dolgozik, mint szerkesztő vagy főszerkesztő, kreatív producer, kértük fel, hogy segítsen nekünk. Másod-diplomáját a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen szerezte, a designmenedzser a fenntartható divattal foglalkozik, blogot és vlogot is vezet. Műsorának címe a Ruhastory, ahova sok híres embert hív meg, megmutatják milyen ruhát szeretnek hordani és vásárolni, hogyan gondolkoznak a fenntarthatóságról. Ezen kívül híres magyar tervezőket is népszerűsít. Nagyon motiválónak, és tiszteletre méltónak találjuk munkásságát, így nagy megtiszteltetés volt, hogy elvállalta az online beszélgetést, amit április 20-án ejtettünk meg. Kérdéseinket összegyűjtve vártuk izgatottan a napot. Anita nagyon közvetlen és kedves volt. A környezettudatosság volt a legfőbb témánk, hisz nagyon fontos, hogy milyen körülmények között kik gyártják ruháinkat, milyen anyagból és milyen vegyszereket használnak a gyártás során, mert nem csak az embereket, hanem a természetet is károsítjuk ezzel. Beszélt arról, hogy a harmadik világban mennyire sok a felhalmozódott ruhaadomány, amivel pont az ellentétét érik el a támogatók, szemét válik belőle. Szó esett a két évvel ezelőtti balestről, a Rana Plaza ruhagyár összedőlt Bangladesben. A tragédiának 1100 áldozata volt. Banglades a második legnagyobb textilexportőr a világon, a kivitel 60%-a az EU-ba érkezik. A nagyvállalatoknak oda kell figyelni az etikus munkakörülményekre, és arra, hogy fenntartható alapanyagokból készítsék a ruhákat.

Anita úgy gondolja, hogy az öltözködéssel az ember önmagát fejezi ki, ezért az egyediség nagyon lényeges, hogy ne találkozz ugyanazzal a ruhával az utcán, mint ami rajtad van. Kihangsúlyozta, hogy egy ruhát ne csak egyszer, hanem többször is fel tudjunk venni. Mesélt arról, hogy milyen fontosak számára az egyedi magyar tervezők ruhái, nagy kedvencei Cakó Kinga és Tomcsányi Dóri. Egyik ruhája kifejezetten emlékezteti azokra a színes szalagokra, amik anno a nagymamájánál az ajtón lógtak. A személyes élmények, kötődések is lényegesek az egyes daraboknál.  A mai fiataloknál ki kell alakulnia ezeknek, nagyon fontos, hogy ne az számítson, hogy milyen drága, márkás ruhát viselünk, ne ez alapján ítéljük meg egymást! A minőségi Second Hand ruhák népszerűsítését is kiemelte, egyre több a jó minőségű használtruha és vintage bolt, ami a túltermelést lassíthatja, illetve az egyedi öltözködési stílust is biztosíthatja. Nagyon örült, hogy ezzel foglalkozunk, a mi korosztályunk biztosan mégtudatosabban fog majd a fenntarthatóságra figyelni.

Mindenkinek javasoljuk, hogy nézze Anita vlogjait Youtube csatornáján, a Ruhastory-t! Nagyon hálásak vagyunk, hogy megosztotta velünk gondolatait, amiket szintén be szeretnénk részletesen mutatni majd a prezentációnkban.” Tamasi Tilda és Varga Orsolya Jászság 3-as csoport