A Föld napja

A Föld napja

„Idén, április 22-én – rendhagyó módon – itthon ünnepeljük a Föld napját. A mai nap elsődleges célja, hogy a környezetvédelem fontossága az érdeklődés középpontjává váljon. Magyarországon 20. alkalommal ünnepeljük a Föld napját. Nap mint nap látjuk, hogy az emberiség mennyire szennyezi a Földet, szeretnénk mi is rámutatni arra, hogy milyen lenne a követendő helyes életmód, mi az, amit mi „kicsik” tenni tudunk a Föld védelméért. Például óvni a levegőt, vizeket, növényeket, állatokat. Jobban figyeljünk a hulladékkezelésre, ha lehet kerékpárral vagy gyalog közlekedjünk. A szüleimmel szívesen vagyunk a természetben, jelenleg leginkább a kertünkben, ahol most nyílnak a tavaszi virágok és a hagymák, amelyeket a Víz világnapján indított kihívás napján ültettem.” Ignácz Dávid, Jászság 4-es csoport

„A Jászság 4. csoportban egy játékos vizes kihívás indult március 22-én a Víz világnapján az Éltető víz projekt folytatásaként. Én egy növény csíráztatását vállaltam. Március 22-én elhelyeztem a lencsemagokat vizes vattába, amelyek már a harmadik napon csírázásnak indultak. Locsoltam és gondoztam két héten át. Aztán átültettem őket cserépbe és azt tervezem, hogy majd ha nagyobbak lesznek, kiültetem a kertbe a növényeket.” Görbe Sándor, Jászság 4-es csoport