A mérnöki pályáról beszélgettünk

A mérnöki pályáról beszélgettünk

„A szombat délelőttöt (március 6.) egy pályaorientációs program keretében zajló online foglalkozással töltöttük, ahol alapítványi támogatott egyetemisták és volt alapítványi támogatott önkéntesek tartottak nekünk előadást az életútjukról. A Jászság 2-es és a 3-as csoport tagjai vettek részt ezen a programon.

Először az Óbudai Egyetem villamosmérnöki szakát elvégző Kmett Dániel mutatta be prezentációját az egyetemi képzésről, ahol legjobban az tetszett neki, hogy laborokban szereztek kézzel fogható gyakorlati tudást, az elmélet mellett. Összeolvadó tudományágakról is hallottunk, ahol az informatika, fizika, matematika egymás nélkül elképzelhetetlenek. Majd a munkáját mutatta be különböző szempontokból. Beszélt arról, hogy a villamosmérnökök pontosan mivel is foglalkoznak és milyen fontosak a mindennapi életünkben. Dani elmondta, hogy majd a munkahely maga tanít meg minket, hogy mit is vár el tőlünk. A villamosmérnök ma egy megfizetett szakma. Ehhez rengeteget kell ám tanulni is és sokszor csak egyetem után döbben rá az ember, hogy amit megtanult az az alap, amire építkezni kell. Folyamatos fejlődést, tanulást igényel, rendkívül összetett és sok kreativitást várnak el a szakemberektől. Nagyon szórakoztatóan tudta elmesélni a dolgokat a saját tapasztalatai alapján, és felajánlotta, hogy ha ilyen irányba szeretnénk továbbtanulni, szívesen segít.

Miután Dani végzett a prezentációval, Balázs Attila mesélt az életéről. Ő is egy példa arra, hogy mindannyiunk életében fontos szerepet játszik az Alapítvány. Az eleinte színészi babérokra törő Attila végül az informatikával helyezkedett el, de egyáltalán nem bánta meg, hogy ennyi időt fektetett a színészetbe, mert ezáltal a kommunikációs képességei is fejlődtek, ami a világ működésének az alapja és a nagy cégeknél is fontos szerepe van. Attilát a párja, Makofka Blanka követte, aki humán erőforrás területen dolgozik, és szintén a megfelelő kommunikáció elsajátítására hívta fel a figyelmünket.  Őt követte Kovács Viktória, aki rengeteg tanulással érte el célját, környezetmérnök alapszakon, majd műszaki menedzser mesterszakon végzett kiváló eredménnyel. Megerősítettek minket arról, hogy ha van olyan dolog, amit szeretünk tanulni, akkor azt nagy energiabefektetéssel tanuljuk, mert még sokat fog érni a későbbiekben.

Öröm volt hallgatni az idősebb társaink előadásait és jó látni, hogy szeretik azt, amivel foglalkoznak. Reméljük sok ilyen előadást fogunk még hallani, mert rengeteg mindenben segítenek pl.: a saját céljaink megtalálásában is.” Horváth Ferenc és Pege Gyula, Jászság 3-as csoport

„Az online pályaorientációs projektnapon elsőnek Kmett Danit hallgathattuk meg, aki elmesélte az életútját. Az ő szakmájában kibontakozik, hogy egész életen át kell tanulni, hiszen kieshetünk a saját szakmánkból. Dani az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karán végzett. Őt követte Balázs Attila, akinek a céljai egészen érdekesek lehetnek a korunkbelieknek, hiszem Attila színész szeretett volna lenni, de végül mégis az informatika irányába ment el. Attila most egy új technológiával foglalkozik, ami itt Magyarországon annyira nem ismert. A délelőtt második felében Makofka Blanka és Kovács Viktória tapasztalatait hallgathattuk meg. Két teljesen különböző életutat ismerhettünk meg. Míg Blanka élete a tervektől teljesen eltérően alakult, Viki nagyjából ott helyezkedett el ahol mindig elképzelte. Ettől függetlenül a lányok egyformán szeretik a munkájukat, és biztosítottak minket arról, hogy nagyon sok idő és energia kell ahhoz, hogy azt tudjuk majd csinálni, amit igazán szeretünk. Nagyon hasznosnak találtuk a mai napot, szerintünk mindenkinek motiváló volt végighallgatni a személyes tapasztalatokat, és a nagyok készséggel válaszoltak kérdéseinkre is. Remélem, hogy lesz még alkalmunk másokkal is beszélgetni majd, hiszen ez nagy segítség a pályaválasztás előtt álló gimnazistáknak.” Füle Viktória és Juhász-Aba Nikolett, Jászság 2-es csoport