A mozaik összecsiszolódása
A mozaik összecsiszolódása
Általában kezdődhet úgy az írásunk a kirándulásaink vagy túráink során, hogy az időjárás kegyes volt hozzánk….na ezt a panelt most nem használhatjuk. Azért igyekeztünk a legtöbbet kihozni a rövid időre szabott közös hétvégénken.
Megérkezésünket követően barangoltunk a boronkai természetvédelmi területen, vagyis Kaszón és környékén, az erdei lombkoronaösvényen, és sétánkat egy, a mentorunktól kapott érdekes játékos feladattal zártuk. Egy meghatározott és belátható területen kiválasztottunk egy fát, ami tetszett, megtetszett valamiért. Mindenki odaállt egy neki igazán tetsző mellé, majd pedig mindenki megosztotta a visszhangos erdőben, hogy miért éppen a választottra esett a tekintete. Az én választásomat a következővel fogalmaztam meg ,,Két fa nőtt össze, csavarodva egy vastag törzzsé, melyek olyanok mintha ölelnék egymás, de ettől független mégiscsak külön lombkoronába futnak.” A többiek mondatait is érdekesnek és elgondolkodtatónak találtam, íme belőlük néhány tényleg a teljesség igénye nélkül (persze igaziból az is fontos volt, hogy ki volt a mondatgazda): „néha kell a padlón lenni…” „ez a fa olyan, mint én vagyok – olyan kesze-kusza – összevissza”, „mert noha nem egyenesen halad, mégis tudja, hova tart”; „mert így is, hogy kidőlt, van esélye egy másik életre is, „ mert két színe van”; mert az egyik ága körülöleli a másikat, támasza lett, „mert egyenesen halad az felfelé”…
A kaszói vadasparkot is megnéztük, és egy finom ebéd után felültünk az erdei kisvasútra, melyen színes levelek között még szebb tájakon és erdőkön utazhatunk végig. Bár a sűrű eső és jég miatt a Baláta-tavat nem láthattuk, azért a vonaton a Mikulás meglátogatott bennünket, akitől nemcsak egy karácsonyi könyvjelzőt kaptunk – mint könyvmolyok, hanem a szabadidejében idegenvezetőként tevékenykedő Télapó elmesélte nekünk a környék nevezetességeit. Megígértük neki, hogy jövőre jobb időben eljövünk meghallgatni a híres kaszói szarvasbőgést és meglátogatjuk a tavat is.
A vacsora után mindenki kíváncsian várta két egyetemista csoporttársunk, Sárközi Eszter és Péter által előkészített programot, amelyben jómagam is segédkeztem. Péter társasjátékpartival, Eszterrel közösen pedig önismereti és csapatépítő játékokkal készültünk a már télbe fordult estén. Bevallom őszintén, kicsit tartottunk, hogy hogyan fogja a csoport fogadni, vajon sikerül-e szóra és együttműködésre bírni fiúkat-lányokat. A legnagyobb örömmel jelentem: sikerült! Minket is meglepett, hogy egy közel háromórás, kötetlen beszélgetés kerekedett a játékok keretein belül. Mindenki bekapcsolódott az elmélkedés, beszélgetés, ötletelés forgatagába. Az első részben Lázár Ervin: A csodapatika című novelláját elolvasva azon tanakodtunk, hogy mi is egy rossz tulajdonság; vajon tudunk-e változtatni rajta, hogyha más hívja fel rá a figyelmünket, szükséges-e változtatni; mi is a ,,rossz” és miért tituláljuk annak, vannak-e belénk nevelt és megváltoztathatatlan, kódolt tulajdonságaink; törődjünk-e mások kritikájával, ha minket bírálnak; vannak-e feminim és maszkulin tulajdonságok; illetve mindig helyes, ha még énközléssel is, de jelezzük a másiknak a minket zavaró tulajdonságát? Igazán mély és érdekes témákat boncolgattunk. Mindenki kifejtette a véleményét, reflektált a másikéra, még akkor is, ha nem értett vele egyet. De a lényeg egy volt: elfogadjuk, hogy a másik mit gondol, miközben elbeszéljük saját gondolatainkat és érzéseinket szabadon, attól nem félve, hogy ezért kinevetnek vagy lehurrognak minket. A feladathoz visszakanyarodva többen azt mondták, hogy nem valaki mással látogatnának el Rimapénteki Rimai Péntekh patikájába, ahol lelki bajokra lehet találni gyógyírt, mert a változást mi magunk kell, hogy megtegyük, csakis saját magunknak vehetünk meg.
A második feladatban egy drámaórán megélt játékot hoztam, amiben egy közép-amerikai indián törzs ősi szokását elevenítettük fel. A közösségen belül, ha valaki bűnt követett el, összehívták az egész törzset, a ,,bűnöst” a kör közepére ültették, majd mindenkinek meg kellett neveznie egy jó tulajdonságát a körben ülőnek. Ezzel is mutatva, hogy bármit teszünk, mindig van bennünk jó és értékelendő, amit talán mi nem is veszünk észre magunkban. Csoportunk minden tagja – bűn elkövetése nélkül is – beült a körbe, végig hallgatva, hogy a többiek, akkor is, ha kevésbé ismerjük a másikat mit is gondolnak róla. Nagyon ritkán használjuk a mindennapokban azokat a kifejezéseket, hogy ,,azt tisztelem benned…” vagy a ,,szeretem/kedvelem benned…” és a ,,szimpatikus vagy, mert…”. Nem dicsérjük meg egymást nap mint nap kicsiny bókokkal, pedig szebbé lehetne tenni sokunk napját. A játék folyamán tüdőt rázó nevetések és szemet csípő könnyek váltakoztak bennünk, hiszen a humoros pillanatoktól, néha egészen megható volt, hogy milyen szépen is lehet beszélni a másikról.
A hosszúra nyúlt beszélgetés/játék után további társalgások és társasok kerültek elő. Hajnalba nyúló séták a havazó utcákon és pörgős kártyajátékok. Összeségében azt gondolom, hogy vasárnap reggel mindenki egy megnyugtató és szelíd érzéssel távozott: hogy bebizonyosodott, hogy van olyan, hogy csoportszellem; sikeresen össze tud bármilyen két vagy egy tucat ember csiszolódni, az ember-mozaik darabkákból egy nagy és egyedi mozaikképpé; létezik még kedvesség és igenis jó és értékes emberek vagyunk akkor is, ha nehéz időkben vagy éppen soha el nem tudjuk ezt ismerni. Nehéz volt a búcsúzkodó ölelésekből kiszakadni és hazatérni.
De este még találkozunk az adventi adományozó esten és zenés, színházi előadáson a Csiky Gergely Színházban! S ha az időjárás nem is volt kegyes, de a befejezés tökéletessé tette ezt a hétvégét, jótékonysági gála pazar volt, hangulatos, sok zenével, tánccal, verssel, humorral, klassz képekkel. Mind együtt éreztük meg a várakozás örömét, az ünnepre hangolódást: szülőkkel, testvérekkel, barátokkal, szerelmekkel, önkénteseinkkel, fejlesztőinkkel és mentorunkkal. Jó volt látni, hogy mindenki karácsonyi díszcsomagolással kezében érkezett, és letenni apróságainkat a karácsonyfa alá, hiszen a nézők által hozott, sok szép összegyűlt ajándékot a színház dolgozói évek óta eljuttatják azoknak, akiknek különösen nagy szükségük van rá. Kaposvár 2-es csoportjának tagjai, barátai, ismerősei, családjai, fejlesztői, önkéntesei egyöntetűen fogalmazták meg, hogy szeretnék hagyománnyá tenni az adventi jótékonysági gála megtekintését. Mindannyian hálával és mindenki részéről nagy köszönettel emlékezünk az elmúlt hétvégére. Az együtt töltött idő fotóit a galériában tekinthetik meg olvasóink.
Pretz Jázmin, Kaposvár 2