Adventi Családi Nap

Adventi Családi Nap

Az Adventi időszak mindannyiunk szívébe elhozza a szeretetet, a békét, és mézeskalács illata lengi körbe a házakat. Így van ez a Csányi Alapítvány Közösségi Házaiban is, ahol Családi napon gyűltek össze a családok. Jászberényben december 10-én vártuk a négy csoportunk tagjait, akik örömmel és várakozással teli izgalommal gyülekeztek a reggeli órákban. A gyerekek erre a napra – egy általuk írt előadással készültek, saját szöveggel, koreográfiával, zenével, tánccal, verssel, dekorációval. A karácsonyi szerelmi történet természetesen happy enddel zárult, így ezt követően örömmel vettünk részt a teaház és az alkotósarok programjain. Idén is átadásra kerültek az Évkönyvek, a Bonafarm Cégcsoport által felajánlott karácsonyi élelmiszer csomagok és az Alapítvány által biztosított élelmiszer vásárlási utalványok, ami megkönnyíti a családok napjait. Hálás szívvel köszönik mindannyian! A jász mentorok

Ezen a napon velünk ünnepelt Budai Lóránt Jászberény város polgármestere is, aki így írt a rendezvényünkről: „Advent harmadik hétvégéjén részt vettem a Csányi Alapítvány Jászberényi Közösségi Házában megrendezett Adventi Családi Napon. Köszönöm a megtisztelő invitálást és a zavarba ejtően kedves fogadtatást! Gratulálok a gyerekek saját rendezésű zenés karácsonyi műsorához és a kísérő programok – a mézeskalács díszítő-verseny és a kézműves sarok – megrendezéséhez! Köszönöm az Alapítvány közösségépítő munkáját, a nehéz sorsú gyermekek támogatását és tehetségük kibontakoztatásában nyújtott segítségét!”

A fotókat köszönjük Gémesi Balázsnak!