AMÖR a First Lego League versenyen

AMÖR a First Lego League versenyen

Február 4-én a Jász-Stones csapat részt vett a First Lego League verseny budapesti regionális selejtezőjén 10 résztvevővel. A jászberényi Közösségi Ház 7,8,9,10. évfolyamos mentoráltjaiból verbuválódott csapat, október óta folyamatos készült a megmérettetésre. A nemzetközi verseny két részből áll: egyrészt a megépített Lego robottal végig kell haladni a kijelölt pályán, ahol 2,5 perc alatt végrehajtják a robotverseny küldetéseit. Másrészt a csapatok az Innovációs projekt keretében olyan valós problémára keresik egyedi megoldásukat, amely a világot jobbá, élhetőbbé teszi. Idei téma: a megújuló energiaforrások. A First Lego League Challenge nehézsége, hogy mindezeken kívül pontokat kell még gyűjteni az alapértékek (jószándékú professzionalizmus) és a robot dizájn kategóriákban is. A négy egyenlő súlyozású rész mindegyike a teljes teljesítmény 25 százalékát teszi ki, így alakul ki a végső sorrend.

A jász gyerekek rengeteg kutatómunkát végeztek az innováció ötlete előtt, hiszen több, mint egy éve a Környezettudatosság a projekt téma a Közösségi Házunkban. Ezek során számos hasznos ismerettel gazdagodtunk, majd a verseny kiírása után célorientáltan már csak a témára fókuszáltunk. Sok-sok használható ötlet után megszületett az AMÖR (Automata Magaságyás Öntöző Rendszer) gondolata, amelyet aztán maratoni hosszúságú foglalkozások során tökéletesítettünk. A megelőző kutatómunka során segítségünkre volt Borbás Ferenc gépészmérnök – a Radius Signage Kft. tulajdonosa és Mezei Gábor – a GridSolar Group Kft. ügyvezetője. Az alapötlet onnan indult, hogy a tavaly elkészített négy magaságyásunkat, akkor is tudjuk öntözni, amikor a nyári táborokban vagyunk. Ezért elkészítettük az öntözőrendszer működő makettjét, amelyen található egy esővízgyűjtő tartály, ebből locsoljuk a növényeinket. A locsoláshoz szükséges szivattyút (egy napelem segítségével tölthető) akkumulátor működteti. Mivel talajnedvességmérő szondát helyeztünk el a magaságyás földjébe, így a rendszer csak akkor locsol, amikor száraz a talaj. Illetve egy GSM modul segítségével beépítettünk egy sms küldő programot, amely üzenetet küld nekünk, ha a tartályban kevés a víz. Ehhez a részletes kidolgozáshoz rengeteg segítséget kaptunk lelkes önkéntesünktől, Bugyi Istvántól, aki minden versenyfelkészítő napon velünk volt. Fantasztikus csapatmunkával elkészítettük a koncepciót, minden apró részletre odafigyelve. A zsűrit teljesen lenyűgözte a működő makettünk, a további terveink, a nemezelt padlizsánjaink, a padlizsánkrémes falatkáink és a profi előadásmódunk. Talán ennek is köszönhető, hogy az Innovációs projekttel sikerült elhoznunk az 1. helyezést és a vele járó Lego Kupát, és egy különdíjjal is jutalmazták projektünket. Az „Áttörés” díjat azért kaptuk, mert a tavalyi verseny szereplésünkhöz képest mi fejlődtünk a legtöbbet. Emellett a Lego-robotikás fiúk is remekeltek, hiszen a futamokban a 3. helyen végeztek. Így összetettben a 4. helyezést értük el. Gratulálunk a Jász-Stones csapatnak! 

Résztvevők: Tamasi Tilda, Kovács Hanna, Sas Maja, Oláh András, Kaptás Márk (innováció), Horváth Ferenc, Kaszab Kristóf, Szücs Márk, Kovács Zsolt, Orosz Marcell (Lego-robotika). Felkészítők: Bugyi István, Nagy Ildikó, Hábenciusné Balla Andrea (innováció), Zeke Lajos (Lego-robotika).

A résztvevők szemével:

Az innovációs versenyre, amely a megújuló energiaforrásokkal kellett, hogy kapcsolatos legyen, a csapatunk az AMÖR nevű projektet fejlesztette ki. A téma közel állt hozzánk, hiszen ezzel foglalkozunk már régebb óta, így az új ötletünkkel – egy az Alapítványban lévő problémára találtunk egy megújuló, fenntartható és környezettudatos megoldást. A verseny nagyon izgalmas volt, rengeteg energiát fektettünk a versenyfelkészülésbe és végül megérte. Az eredményhirdetés előtt szóltak, hogy az innovációnk bekerült az első háromba, ezért nyilvánosan is elő kell adjuk az összes résztvevő előtt. Végül megtudtuk, hogy megnyertük az innovációs versenyrészt. Hatalmas örömöt éreztünk és nagyon boldogan mentünk haza. A sok-sok munka meghozta gyümölcsét! Köszönjük felkészítőinknek áldozatos munkáját! Oláh András Jászság 3-as csoport

Amikor megkaptuk a Lego csomagot a versenyhez, mindenki nagyon izgult, hogyan fog kinézni az idei pálya. Mivel minden csapattag ott volt, így hamar össze tudtuk rakni, és láttuk hogy a téma a megújuló energiaforrások. Ennek nagyon örültünk, mivel a Csányi Alapítványnál is ezzel foglalkozunk a projektnapokon. A tavalyi versenyen szerzett tudásból sokkal könnyebb tudtunk építeni olyan robotot, ami képes megoldani a feladatokat. A versenyre nagyon sokat készültünk, és nagyon vártuk, hogy milyen eredményt fogunk elérni. Az első robotfutamunknál nagyon izgultunk, ezért nem sikerült igazán jól, de minden egyes futammal egyre jobbak lettünk. Amikor a mi csapatunk következett, az egész csapat ott volt és szurkolt nekünk, ami egy feledhetetlen élmény volt nekem. A futamok közben még apró módosításokat is csináltunk, hogy még jobb legyen a pontszámunk. A maximális 410 pontból 305 pontot tudtunk elérni, aminek mindenki nagyon örült. Így végül az eredményünkkel  3. helyezést sikerült elérni. Ez a verseny nagyon jó hangulatban telt tavaly is és idén még jobb volt. Rengeteg tudást, tapasztalatot szereztünk, más csapatok robotjaiból és futamaiból. Horváth Ferenc Jászság 3-as csoport

Eljött a nap, mikor a csapat hónapokon át tartó felkészülő munkája után számot adhattunk arról, hogy nem volt fölösleges fáradozás az Innovációs projekt kidolgozása. Mint ezt igazolásképpen a verseny zsűrije is 1. helyezéssel jutalmazta. Számomra nagy öröm volt végig velük együtt izgulni és drukkolni a verseny folyamán. Megtiszteltetés volt számomra, hogy ehhez a csapathoz tartozhattam. Bugyi István önkéntes

A budapesti verseny eredmények: https://play.firstlegoleague.hu/superpowered/budapest_superpowered.htm

A jászberényi csoport eredményéről cikk is született, amelyet itt olvashatnak.