Az ENSZ klímacsúcs találkozóján jártam
“A klímaváltozás nemcsak a jelenünk, hanem a jövőnk is. Ahhoz, hogy holnap is legyen egy élhető bolygónk, azonnal kell cselekednünk.”...
“A klímaváltozás nemcsak a jelenünk, hanem a jövőnk is. Ahhoz, hogy holnap is legyen egy élhető bolygónk, azonnal kell cselekednünk.”...
Különleges esemény vette kezdetét november 20-án, hiszen bemutatkoztak a Hangszépítő Zenei Tanoda diákjai, melyet egy fantasztikus barátnőmmel, Horváth Veronikával közösen...
A jászberényi Lehel Vezér Gimnáziumban 1998-ban két tanítványommal (Vidra Tamás, Kovács Norbert természet- és környezetvédők ma is) megalapítottuk az Élővíz...
2024. november 19-én, kedden Deli Julianna: Barangolások című kiállítását nyitottuk meg a Jászsági Közösségi Ház Déryné 6 Galériájában. A Kiállításon Dr....
2024.november 15-én Jászberényben a Bonafarm cégcsoport munkatársai tartottak előadást a SzakmaKaland program keretében. A rendezvény célja az volt, hogy a...
Jászság 2-es csoportból, mi legkisebbek túlestünk első nagy megmeríttetésünkön. Felkészítő órák után, volt egy próbavizsgánk és persze otthon is sokat...
2024.november 4-én hagyományos véradásra került sor a Jászberényi Közösségi Házban. A véradók 9:00 és 14:00 között érkezhettek, hogy e nemes...
2024.10.18-án rendezték meg a VI. Jászsági Gazdasági és Fejlesztési konferenciát az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Jászberényi Campusán. A konferencián elsőként dr....
2022 októberében ünnepelte az OTP Fáy Alapítvány megalapításának 30 éves évfordulóját, amelynek alkalmából Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója...
„Az éghajlatváltozás olyan globális problémává vált, amely mindenki életére hatással van, ugyanakkor vannak csoportok, amelyekre ez a jelenség sokkal nagyobb...
Az Európai Mobilitási Hét városi programsorozatának részeként került vasárnap megrendezésre Jászberényben az Autómentes nap. A Jászsági Közösségi Ház mind a...
Ez volt az első alkalom, hogy önkéntesként vettünk részt a Sakkfesztiválon, és mindannyian maradandó élményekkel gazdagodtunk. Feladatunk elsősorban a gyerekek...
„Augusztus 11-én délután, a XXXII. Csángó Fesztivál és a XI. Kárpát-haza Kulturális és Gazdasági Konferencia keretében, a Csányi Alapítvány Jászberényi...
A júniusi nyelvvizsga időszak a Jászsági Közösségi Ház több csoportját is érintette. A Jászság 3-as csoportból Horváth Ferenc és Pege...
2024.06.14-én Szülői értekezletet tartottunk a Jász-Stones csapatának, akik a First Lego League Challenge verseny szigetszentmiklósi nemzeti döntőjén kvalifikációt nyertek a...
„A jászsági művészeti csoport ebben a tanévben a Csodafa projekten dolgozott nagyon sokat, éppen ezért egy kicsit másféle foglalkozásokat talált...
,,Csoportunk tartott egy közös évzáró estét, ahol egy vacsora keretein belül beszéltük át együtt a tanév eseményeit, eredményeit, majd a...
A mai nap folyamán Budapestre látogattunk, hogy idén is részt vegyünk, a már másodjára megszervezett, Diákprojekt Középiskolai Projektversenyen. Ebben az...
A Lehel Vezér Gimnázium tornatermében 2024.05.23. csütörtökön részt vehettünk az Alapítványt képviselve 3 csapattal a Nagy Digitális Kaland versenyen, amit...
"Az élet olyan sebesen folyik, hogy elsodor magával az ár mindenkit. Nem várom már, hogy majd jönnek a csodák, tudom, hogy nekem kell...