Bejgli készítő workshop

Bejgli készítő workshop

„Jó néha gyereknek lenni, és mikor lenne jobb, mint karácsonykor, hiszen gyermek volt az ünnep fenséges alapítója is.” (Charles Dickens)

Az Adventi időszak mindannyiunk számára elhozza a békét, a megnyugvást, a csendességet, hiszen több időt tölthetünk a szeretteinkkel és együtt csodálhatjuk a közösen feldíszített karácsonyfát. A Jászság 4-es csoportja mindezek előtt már a Közösségi Házban is igyekezett hangolódni az ünnepekre, ahol két napon keresztül finom karácsonyi illatok lengték be az épületet. Pénteken néhányan a csoportból szorgosan gyúrták a tésztát, majd fürge kezekkel formálták a mézeskalácsokat, amelyeket aztán sütés után – még forrón megkóstoltunk. A kulináris élvezetek mellett a lelket is ápoltuk, hiszen már nagyanyáink is tudták, hogy a nagy dolgok a konyhában történnek, így sütés közben sokat beszélgettünk a gyerekekkel az életükről, a jövő évi terveinkről.

Szombaton már a bejgli sütés fortélyait próbáltuk megfejteni néhány szülővel – a cukrász végzettségű fiammal, Martinnal – aki sok hasznos tanáccsal látott el bennünket ezen a napon. Megtudhattuk például, hogyan kell tökéletes cukorszirupot készíteni a töltelékhez, hogyan kell a kelt tésztát egyenletesen kinyújtani és mire kell figyelni, hogy ne repedezzen meg a bejgli sütés közben. Emellett megismertük a bejgli történetét is: a hagyomány szerint a dió segített a rontást elűzni, a mák pedig bőséget és boldogságot hozott. Egyes források szerint a bejgli eredetileg Sziléziából származik, Európában a 14. század óta ismert kalácsfajta. Nagyszüleink még maguk darálták a mákot, maguk törték és őrölték meg a diót, amiből készült a bejglik finom tölteléke. Egész napos családi program volt egy családnak való bejglit elkészíteni, amiben részt vettek kicsik és nagyok egyaránt.

Ezt a hagyományt elevenítettük fel mi is ezen a napon, hiszen a diót és mákot a gyerekek darálták meg, citrom és narancshéjat reszeltek, és a résztvevő családtagok is lelkesen kivették részüket a munkából és örömmel szorgoskodtak. A jó hangulatú délelőttön nyolc tekercs finomság készült, amit aztán jóízűen kóstoltunk meg a munka végén. Bízunk benne, hogy jövőre is lesz lehetőségünk összejönni néhány alkalommal egy közös sütésre, hiszen sok hasznos dolgot tanultunk Martintól és egymástól is. Hábenciusné Balla Andrea mentor Jászság 4-es csoport

További képek a Galériában láthatók!